Tudomány

A gyomrot nem lehet átverni mesterséges édesítőszerekkel

nensuria / Getty Images
nensuria / Getty Images

Bár ízre szinte lehetetlen megkülönböztetni egymástól a cukrot és a mesterséges édesítőszereket, a gyomor igenis tudja a különbséget – és rögtön továbbadja az információt az agynak, írja az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény.

20 évvel ezelőtt fedezték fel először az édes ízért felelős ízlelőbimbókat egerekben, kutatók azóta próbálják átverni a rendszert, és mesterséges édesítőszerekkel eltelíteni az egereket. Már a kezdetektől észrevették azonban, hogy az állatok még akkor is a természetes cukrot preferálják, ha rendelkezésükre áll ugyanolyan ízű mesterséges édesítőszer. A Duke Egyetem kutatói most rájöhettek, miért.

Diego Bohórquez, a Duke Egyetem Orvostudományi Karának neurobiológiai kutatója által vezetett kutatás szerint a válasz erre a rejtvényre nem a szájban, hanem sokkal lejjebb, az emésztőrendszerben, a bélrendszer felső végén, közvetlenül a gyomor szájánál rejlik. A Nature Neuroscience tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint sikerült azonosítani azokat a sejteket, amelyek a cukorfogyasztásra késztetik a szervezetet. A cukor közvetlenül a bélrendszer alsó felébe vagy a vastagbélbe történő befecskendezése nem éri el ugyanezt a hatást, a cukrot érzékelő sejtek a bél felső szakaszán találhatók.

Az úgynevezett neuropod sejteket nemrég fedezték fel a bélrendszerben, Bohórquez és kollégái most arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatással vannak a bélrendszer és az agy kommunikációjára.

Az eredményeik szerint a bélrendszer közvetlenül az aggyal „beszél”, ami megváltoztatja az étkezési preferenciáinkat is.

A speciális neuropod sejteket eredetileg enteroendrokrin sejteknek nevezték hormonokat termelő képességük miatt. Ezek a sejtek gyors szinaptikus kapcsolatokon keresztül tudnak kommunikálni az idegsejtekkel. A bél felső nyálkahártyáján sorakoznak. Azon túl, hogy viszonylag lassan ható hormonszignálokat állítanak elő, a friss kutatás azt is kimutatta, hogy gyorsan ható neurotranszmitter jeleket is termelnek, amelyek ezredmásodperceken belül elérik a bolygóideget, majd az agyat.

Bohórquez szerint legfrissebb eredményeik azt is mutatják, hogy a neuropod sejtek az idegrendszer érzékszervib sejtjei, akárcsak a nyelv ízlelőbimbói vagy a szemben a kúpsejtek. A kúpsejtekkel ellentétben azonban nem a színek érzékeléséért felelősek, hanem az ízekéért – és képesek megkülönböztetni a természetes édesítőszereket a mesterségestől, amelyek hatására más neurotranszmittereket választanak ki, így más üzenetet küldenek az agynak.

A későbbiekben ez az újabb bél-agy kapcsolat a betegségek kezelésének egy új útját jelentheti. A kutatók a következő lépésként azt akarják megnézni, hogy a gyomor képes-e érzékelni a különböző makrotápanyagokat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik