Azért ültünk le beszélgetni, mert 1V1 / zenés stand-up címmel készült egy előadás a gyerek- és kamaszkoráról, amiből kiderül, hogy az értelmiségi, színházi közegtől nagyon távol eső világból érkezett. Tulajdonképpen csoda, hogy itt van. Ezt ön is szokta így érezni?
Hatodikos voltam, amikor bejöttek az iskolába számomra teljesen ismeretlen emberek, és arcra kiválasztottak pár gyereket egy hosszú casting-folyamathoz. Annak a végén kerültem be A hetedik kör című filmbe, a főszerepre. A forgatás előtt fociztam, és utána vissza is mentem, de nem tett jót a két hónap kihagyás, kiszorultam a kezdőcsapatból, ráadásul egyre inkább húspiacnak láttam a focit. Akkor lett egyértelmű, hogy drámatagozatos gimibe megyek tovább, mert mondták, hogy van ehhez tehetségem. Szóval nem mondanám csodának, hogy a színházi világban kötöttem ki, inkább véletlennek. De most már természetesen mozgok benne.
Azt szokták mondani, hogy egy jó regényre elegendő életanyaga mindenkinek van. Ön szerint ez színházi előadással is működik?
Biztos, más helyében én megpróbálnám megcsinálni. De az én előadásom nem teljesen saját ötlet volt. Az egyetemen Zsámbéki Gábor nyomta a kezembe Jean-Paul Sartre elbeszélését, az Egy vezér gyermekkorát, inspirációnak egy jelenetfüzérhez, amit szélsőjobbos srácok egy napjáról csináltunk. Ötödikben arra gondoltam, hogy ebből fogok monodrámát készíteni, és lett is több szövegváltozat, de Gábor végül azt mondta, hagyjam Sartre-t, és írjam meg a saját sztorimat.
Erről a tervről nekünk is nyilatkozott még 2018-ban, úgyhogy a mostani előadás nagyon régóta érik.
Igen, ezzel tartoztam Zsámbékinak, ő még nem is látta, de meg szeretném hívni. Az előadás végleges változata új.
Évekkel ezelőtt elkezdtem leírni a régi sztorijaimat, és amikor a náculáshoz értem – vagyis ahhoz az időszakhoz, amikor szélsőjobbos barátaim lettek, és én is ezzel azonosultam –, szégyelltem az életemnek ezt a részét. Emiatt túl erősen támaszkodtam Sartre-ra, és a próbafolyamat közben jöttünk rá, hogy úgy nem lesz jó. Még a főpróbahéten is alakítottam a szövegen.
Elő kellett bányászni, hogy is volt az én benáculásom története. Végül teljesen leváltunk a Sartre-műről, de az a rész, ami arról szól, hogyan molesztált az egyik tanárom, onnan került át az előadásba. Annak a viszonynak vannak valós, az én életemre vonatkozó részei, de egy az egyben a történet nem igaz.
Kemény Lili, az előadás dramaturgja azt mondta a Jurányi Latténak adott, közös interjújukban, hogy a stand-up műfaja „az önfelmentő álőszintesége, a kis bűnökben való kollektív cinkosság erőltetése, a sztereotípiák erőszakossága” miatt az „alapkódjában fasiszta”. Ön szerint is?
Erről nincs kiforrott véleményem.
Az a jó stand-up, ami rákérdez a műfaj működésmódjára, vagy kritikusan közelít hozzá?
Próbáltunk ezzel kísérletezni. Mikor elkezdek rasszista vicceket mondani, azon is röhögnek a nézők. Ez meg is lepett minket.
Igen, a kamaszkori zsidózásokat is nagyon kedélyesen adja elő, fel is kellett eszmélnem az előadást nézve, hogy min is nevetek. Nincs probléma azzal, hogy ennyire vezetik, manipulálják a közönséget?
Éppen ez volt a cél. Azt is mondhatnám, ez egy Andy Kaufman-i hack. Vissza is hallom, hogy emberek úgy mennek haza, hogy nem tudják, a náculásom lezárt ügy-e, vagy most is meggyőződésből képviselem-e ezt a Jurányiban.
Az előadás alapján háromféle közeg volt önre nagy hatással gyerekkorában: a fociklubok, a fél- vagy egészen bűnöző apukák és a szélsőjobboldal. De beszéltünk a korai filmszerepről, a drámatagozatról. Nem lett volna teljesebb úgy a kép, ha az életének ez a szelete is megjelenik a színpadon?
Ezt sokan hiányolják. Azt hiszem, az egy másik előadás témája lehetne. Nagyon szeretek írni, és most éppen egy olyan szövegen dolgozom, amiben ez jobban benne lesz. Bár nem vagyok benne biztos, hogy ez lesz a témája, mert eleinte inkább hatásokban, konkrét mondatokban gondolkodom, kis építőkockák vannak meg. Az 1V1 előadásról sem tudom még pontosan, mit jelent, mert csak csináltuk, amit jónak gondoltunk.
Voltak olyan felismerései, hogy ki kell lépnie azokból a negatív közegekből, amik megjelennek az előadásban, vagy inkább az idő hozta úgy, hogy eltávolodott?
Inkább csak éreztem, ha valami sok vagy elég. A profi sportot is akkor hagytam abba, amikor elkezdtek lemérni bennünket. Akkor megjelent előttem a piros zászló, ösztönös módon kerülni kezdtem ezeket a helyzeteket. De az előadásban össze vannak gyúrva szereplők, keveredik az időrend. A színpadon elmesélek egy jelenetet, mikor pucéran sétálgatok a Belvárosban – ez igazából egy színművészetis élményem után történt, amikor az egyik tanár azt mondta, „most vagytok abban a fázisban, amikor a kutyákat idomítják”.
Az előadás végén elrappeli Reményik Sándor Erdély magyarjaihoz 1918 őszén című versét, amire már a színművészetis felvételijén is készült. Akkor mi volt vele a célja? Meghökkentés? Megmutatni, honnan jön?
Nem nagyon ismertem verseket, inkább drámákat olvastam a gimnáziumban. Azt szedegettem össze a repertoáromba, amit már tudtam.
Félúton voltam abban a folyamatban, ami kivezetett a náculásból. Ezt a verset elvittem a kaposvári felvételire is, és mikor Vidnyánszkyék meglátták a repertoáromat, kétségbe vonták, hogy ezt vittem a pesti színműre is. Azt hitték, ez nekik szól. Mondtam, hogy nem így van, de szerintem nem hitték el.
Most, amikor az előadásban elrappelem ezt a verset, azt próbálom elérni, hogy ne legyen szatirikus vagy vicces.
Azok a rokonai, ismerősei, akikről mesél az előadásban, és meg is nézték, mit szóltak hozzá?
Apámtól féltem a legjobban. Mikor olvasta erről egy interjúmat, felhívott, hogy nem jönnek el a feleségével. Rossz érzés volt, de megértettem. Anyukám ki akarta posztolni, hogy lesz ez az előadás, mire mondtam neki, hogy előbb olvassa el a szöveget, és ha utána is szeretné megosztani, akkor nyugodtan. Elolvasta, számon kérte rajtam, ami „nem úgy volt”, sírtunk egyet, és beszélgettünk. Nagymamám végigröhögte a monológot, amit az ő szövegéből csináltam. A testvérem tartott tőle, hogy epilepsziás rohamot fog kapni, de végül nem kapott. Akit felkészítettem rá, hogy mi várható az előadásban, nem fogadta rosszul.
Ezt tartja a legfontosabb előadásnak, amihez eddig köze volt?
Igen, elsősorban azért, mert írni akarok, és nagyon jó érzés, hogy ezt én írtam. Színészileg felszabadító, hogy ez az én történetem, ezért nem kell egy elképzelt lelkiállapotnak megfelelni. Nyugodtan mondhatom úgy a szöveget, ahogy most állok ezekkel a történetekkel.
Inkább írni szeretne, és a színészet már nem érdekli?
Nem annyira.
Ideális esetben abba is hagyná?
Ha ideálisan alakulnak a dolgok, írni szeretnék és rendezni. Ez kábé egy éve kristályosodott ki bennem. A leghőbb vágyam az írás, és társulatban játszó színészként nem maradna rá időm.
Az sem mozgatja meg különösebben, hogy idén két új magyar nagyjátékfilm főszereplője lesz?
Thuróczy Szabolcs felhívott a minap, mondta, hogy valami berlini shortlistben benne van a közös filmünk, a Larry, és mennyire vágyna rá, hogy egy berlini török büfében zabáljunk ketten. Ez a gondolat engem is megmozgatott.
Viccen kívül, a Larry és a Vándorló levelek is fontos munkáim voltak, de a mostani felkérésekre általában nemet mondok. A további filmszerepekkel kivárnám azt, amíg már nem akarnak kamaszokat játszatni velem, mert kinőttem belőle, hülyén érzem magam tőle. Mindjárt huszonnyolc éves leszek.
Már elvégezte az SZFE-t, amikor elkezdődött az erőszakos alapítványi átszervezés és az egyetemfoglalás. A hallgatók tiltakozó akcióiba ön is hamar bekapcsolódott. Ez magától értetődő volt önnek?
Ez is véletlenül alakult. Akciócsoport-gyűlést tartottak Sándor Dániel Mátéék lakásán, amire elmentünk Kemény Lilivel. Onnantól egyértelmű volt, hogy együtt kell agyalnunk azon, milyen akciókat csináljunk. A blokádban a Larry forgatása miatt nem tudtam részt venni, de úgy éreztem, ledózerolják az otthonomat. Szar volt végignézni.
Tanít egy művészeti szakgimnáziumban. Mit tanácsol a diákoknak, akik színészek szeretnének lenni?
Hát ez az. Én színházat akarok csinálni, és srácokat tanítok színházi fogalmazásra. Van egy olyan romantikus elképzelésem, hogy ez a kettő egyszer összeér. A legidősebb osztályom 11.-es, ők jövőre fognak végezni. Biztosan fogok velük erről beszélgetni.
