Belföld

Népszava: Nem tagadta a tanársegéd, hogy segítette Rogán emberét, hogy vizsga nélkül kapjon jegyet

MTI /Kovács Tamás
MTI /Kovács Tamás

Felfüggesztették a vizsgáztatási jogát Mészáros Pál Emilnek, annak a tanársegédnek, aki nem tagadta, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, a letartóztatásban lévő Schadl György kérésére segítette, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet – közölte Népszavával a Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánja, Fábián Adrián.

A cikk szerint

Mészáros Pál Emil azt mondta, anyagi haszna nem származott a segítségnyújtásból, baráti szívességet tett, amit már nagyon megbánt.

Mint megírtuk az egyetemen hivatásetikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel, ezért vizsgálat indult. Erre azután került sor, hogy Völner Pál fideszes országgyűlési képviselőt és a végrehajtói kar elnökét érintő nyomozás irataiból hétfőn kiderült, hogy Schadl kapcsolatai révén számos joghallgatónak több egyetemen is megolajozta a vizsgák teljesítését.

A Központi Nyomozó Főügyészség lehallgatási jegyzőkönyvei szerint az ügyben a 83 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsított Völner Pál egyik rokona is így vizsgázott le. Továbbá Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kabinetfőnöke is több alkalommal így vizsgázhatott. Nagy Ádám a főügyészség szerint olyan vizsgát is sikeresen letett, amire nem is tudott elmenni.

A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint a Pécsi Tudományegyetemről érintett Mészáros Pál Emil tanársegéd, valamint az egyetem dékáni hivatalának vezetője, Kovács Béla is.

A nyomozati iratok szerint a Szegedi Tudományegyetem egyik tanára is érintett, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ahova az államtitkári posztjáról már lemondott Völner Pál rokona járt és tett sikeres vizsgákat, amiben Schadl is közbenjárt. A két másik érintett egyetemet szintén megkerestük, ám egyelőre nem válaszoltak kérdéseinkre.

Kapcsolódó
444: A végrehajtók elnöke egyetemi vizsgákat intézett Völner rokonának és Rogán kabinetfőnökének
Rogán Antal kabinetfőnöke a nyomozati adatok szerint az egyik jogi vizsgáján például úgy ment át, hogy ott sem volt.

Emlékezetes, Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész. Polt a beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már november elején letartóztattak. A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég.

Frissítés

Mészáros Pál Emil cikkünk megjelenése után helyreigazítási kérelmet juttatott el lapunkhoz, ebből kiderül, hogy álláspontja szerint nem tett elismerő nyilatkozatot a vizsgaszabályzat megszegésével kapcsolatban. A Szabad Pécs pedig később beszámolt a Pécsi Egyetem vizsgálatának eredményéről, amely szerint „ feltárt adatok alapján nem volt megállapítható egyetemi vizsgákkal kapcsolatos visszaélés, vagy egyéb szabálytalanság.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik