Sport koronavírus

Novak Djokovic indulni akar az Australian Openen, a szurkolói összecsaptak a rendőrökkel

Diego Fedele / Getty Images
Diego Fedele / Getty Images

Továbbra is hatalmas a felháborodás Ausztráliában, miután Novak Djokovic oltatlanul érkezett Melbourne-be.

A világelső teniszjátékos az Australian Open miatt utazott az országba, ahol eredetileg különengedéllyel indulhatott volna, ám érvénytelenítették a vízumát és egy szállodában ragadt.

Kapcsolódó
Djokovic nyert a bíróságon, és maradhat Ausztráliában
De a bevándorlásügyi miniszter még dönthet úgy, hogy mégse kap vízumot.

Egészen hétfőig, a bíróság ugyanis egyetértett Djokovic ügyvédeivel, akik szerint megfelelő indok nélkül vették el az útlevelét.

Örülök és hálás vgyok, amiért a bíróság felülírta a vízumom visszavonását. A történtek ellenére maradni akarok és az Australian Openen versenyezni. Erre összpontosítok. Azért repültem ide, hogy az egyik legfontosabb rendezvényen játsszak, fantasztikus szurkolók előtt

– közölte közösségi oldalain Djokovic, és egy, már a pályán készült képet is megosztott, amin stábtagjaival együtt látható.

A szerb klasszis sorsa rettentően megosztotta a szurkolókat, sokak szerint nem lett volna szabad beengedni az országba oltatlanul, mások viszont Djokovic pártján állnak és a pályán akarják látni. Az utóbbi táborba tartozó drukkerek az utcára is vonultak, sőt

akkora felfordulást okoztak, hogy rendőröket küldtek a tömeg megfékezésére. A pár száz főből álló csapatot paprika spray-vel fújták le, miután nem lehetett békés eszközökkel feloszlatni.

Djokovic hétfőn már edzésbe is állt és egyelőre úgy tűnik, az ausztrál bevándorlásügyi miniszter, Alex Hawke állhat csak a versenyzése útjába, aki saját hatáskörében még dönthet úgy, hogy megvonja a vízumot a sportolótól. Az Australian Open ezután dönthet arról, hogy engedélyezi a világelső indulását, vagy sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik