Gazdaság

Több magyar beszállítót szeretne a Siemens

A Siemens csoport a korábbinál is nagyobb szerepet szán a magyarországi beszállítóknak, elsősorban a kis- és közepes vállalkozásoknak - mondta Dale A. Martin.

A nyáron kinevezett új elnök-vezérigazgató elmondta: áttekintette a vállalat működését, s ezt követően kitűzték a célokat. A csoport arra számít, hogy az októberben indult 2010-2011-es üzleti évben elindulhatnak azok a nagy állami fejlesztési projektek, amelyekben a Siemens hagyományosan fontos szereplő – mondta a vezérigazgató.

Az állami megrendelések és az exportteljesítmény stabil növekedése a Siemens magyar beszállítóira is hat, hiszen a cég legtöbb projektjében már ma is 50 százalék körüli a magyar beszállítók aránya, s ez elérheti a 70 százalékot is. “Ha nekünk jól megy, az a cég hazai üzleti környezetére is kedvező hatással lesz” – jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

Elmondta azt is, hogy a magyarországi Siemens-gyárak legnagyobb vevője továbbra is az anyavállalat Siemens AG, amely az utóbbi időben jó eredményeket közölt a piacokkal. Így nemcsak az állami megrendelések fellendülésére lehet számítani, hanem a németországi Siemensbe irányuló kivitel is növekedésnek indulhat.

Az ipar, az energia és az egészségügy területén működő 1.857 alkalmazottat foglalkoztató csoport összes beruházása 12,5 milliárd forint volt 2008 és 2010 között. Az elnök-vezérigazgató közölte, a csoport 100 új munkatársat keres.

A vezérigazgató bejelentette, hogy a Siemens AG nemzetközi stratégiájának megfelelően Magyarországon is integrálják a termelő vállalatokat: ennek megfelelően a Siemens Erőműtechnika Kft. és a Siemens Transzformátor Kft. egyesül a Siemens Zrt.-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik