Belföld

A Kaposvár 19 éves röplabdása volt a tapolcai baleset egyik áldozata

A Fino Kaposvár férfi röplabdacsapatának egyik fiatal játékosa, Iván Gergő a szombaton történt súlyos tapolcai közúti baleset egyik áldozata.

A játékos 2020 nyarán igazolt Kaposvárra testvérével, Iván Bencével együtt, a mostani szezonban pedig már egyre többször kapott lehetőséget a kezdőcsapatban is – írta a kapos.hu.

A 19 éves röplabdázó abban a balesetben vesztette életét, amelyben egy vonat és egy személygépkocsi ütközött össze a Tapolca-Badacsonytördemic-Szigliget közötti vasútvonal egyik átkelőjében. A karambolban négy fiatal halt meg.

A kaposvári klub vasárnap 18 órától közös gyertyagyújtással emlékezik Iván Gergőre az Arénánál.

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere még szombaton a város hivatalos közösségi oldalán azt írta: az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Családjaiknak felajánlotta a tapolcai önkormányzat segítségét, és erről a két település polgármesterét is tájékoztatta. Dobó Zoltán a tragédia miatt január 2-át gyásznappá nyilvánította és kezdeményezte a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.

Kapcsolódó
Négyen haltak meg a tapolcai vonatbalesetben
A tragédia miatt Tapolca – Badacsonytördemic-Szigliget között szünetel a vasúti forgalom.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik