Gazdaság

Tengervíz alatti luxushotel épül Kiskunhalas mellett

A Trimp Holding Zrt. 10,5 milliárd forintos beruházással épít tengervíz alatti luxusszállodát a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalas mellett.

A diósdi székhelyű, elsősorban gyógyászati, wellness és turisztikai beruházásokra specializálódó cég az idén alakult – ismertette Pasaréti Zsolt ötletgazda és tulajdonos. A körülbelül 350 vendég befogadására alkalmas szálloda egy hathektáros területen épül majd fel, a négyszintű épületegyüttes alapterülete 13 500 négyzetméter.

A szintek közül a tervek szerint három a víz alatt helyezkedik majd el, a víz mélysége 11,5 méter lesz. A szobákat egy búvárkodásra is alkalmas, tengeri élővilággal tarkított 20 méter széles medence öleli majd körbe – mondta Fodor Gusztáv István épületdizájner és tulajdonos.

Az engedélyezési tervek várhatóan októberre elkészülnek, így alkalmas időjárás esetén még idén ősszel megkezdhetik a földmunkákat – fűzték hozzá a tulajdonosok. Elmondták azt is, hogy a beruházáshoz európai uniós forrásokra is pályáznak, a környezetbarát létesítmény működtetésére megújuló energiaforrásokat vesznek igénybe.

A beruházással körülbelül 110 munkahelyet teremtenek – közölte Kökény Béla, a cég vezérigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik