Sport

Nem egészséges a győri beállós, bajban lehet a svéd kéziválogatott

Spainhandball2021.com
Spainhandball2021.com

Kedd este fontos mérkőzés a vár a svéd női kézilabda-válogatottra, amely ugyan továbbjutott már a világbajnokság középdöntőjébe, azonban a hollandok elleni rangadón dől el, hogy hány pontot visz magával.

Kapcsolódó
„Most volt a legtöbb eladott labdánk, technikai hibánk, és megremegett a kezünk"
Az elszórt labdák és technikai hibák akadályozta a magyar női kéziválogatottat a németek ellen.

Miután a következő körben az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Norvégia is ellenfél lesz, így akkor van nagy esély a negyeddöntőbe kerülésre, ha hibátlan teljesítménnyel, négy pontról folytathatja egyikük.

A svédeknél azonban nagy problémát jelenthet, hogy a Győri Audi ETO-ban szereplő klasszis beállós, Linn Blohm megbetegedett, és elmondása szerint kizárt, hogy egész mérkőzésen számítson rá a szakvezetés.

Persze erre eddig sem volt szükség, mert Puerto Rico és Üzbegisztán lelen lehetett bátran cserélgetni. Azonban a címvédő ellen már a legjobbakra több felelősség hárul.

A 29 éves játékos – akit a válogatott egyik legjobb és legfontosabb tagjának tartanak, mert ő a védelem egyik oszlopa – az első két mérkőzésen 49 perc 57 másodpercet töltött a pályán, hat lövéséből öt gól lett, adott két gólpasszt, védekezésben egy labdaszerzés és egy blokkolás áll a neve mellett.

Sajnos valószínű, hogy nem állhatok egész meccsen a szakvezetés rendelkezésére. Sajnálom, mert most kezdődik igazán a világbajnokság

– nyilatkozta Blohm a svéd Aftonbladetnek.

A beállós telefoninterjút adott a lapnak, de a beszélgetés közben végig köhögött, így el sem titkolhatta volna, hogy megfázott.

„Körbejárta már a csapatot ez a betegség, így valószínűleg a többiektől kaptam el.

99,9 százalék, hogy játszom, kérdés, mennyit bírok

– tette hozzá.

Blohm nincs elszigetelve, ugyanúgy a csapat többi tagjával eszik, készül, bár amikor csak lehet, igyekszik tartani a távolságot. Reméli, tényleg csak megfázásról van szó, az biztos, hogy a rendszeres koronavírus-tesztelések eddig mind negatív eredménnyel zárultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik