A módosítás érinti egyebek mellett a pet- és üvegpalackokat és a műanyag bevásárló tasakokat is. A betétdíjas rendszer ettől függetlenül változatlanul működik – közölte Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Bár a módosítást már tavaly elfogadták, de még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, így hatályba sem lépett. Addig viszont a kereskedők nem köthetik meg a szükséges szerződéseket a feldolgozókkal.
A jogszabályváltozás mintegy kétezer üzletet érint – jegyezte meg szövetség főtitkára. A szelektív hulladékgyűjtő edényeket csak a koordináló szervezettel vagy a feldolgozóval kötött szerződés után lehet kihelyezni, hiszen addig nincs, aki elszállítsa az összegyűjtött hulladékot.
A kereskedők szövetsége azt szeretné elérni, hogy a jogszabályban szereplő 8 napos határidőt hosszabbítsa meg a kormány. A módosítás azért is késik, mert a tervezetet még Brüsszellel is jóvá kellett hagyatni.