A német vállalatok fejleszteni akarnak, mert látják, hogy a krízist maguk mögött hagyhatják. Ez pozitívan hat a magyar gazdaságra is. A német befektetők elismerték, hogy a magyar kormány eredményes lépéseket tett a stabilizáció érdekében, és továbbra is Magyarországon kívánnak maradni, fejleszteni – emelte ki Varga István.
Az üzleti fórum résztvevői elsősorban a magyar adórendszer további egyszerűsítésére, és a nyugat-európai gyakorlattal való harmonizációjára hívták fel a figyelmet. Konkrét példákon keresztül áttekintették a versenyképességet, a foglalkoztatást, a költséghatékonyságot befolyásoló tényezőket – mondta a szakminiszter.
Varga István közölte, hogy az üzleti fórumokon szerzett tapasztalata azt mutatja, hogy a két német tartomány – Bajorország és Baden-Württemberg – továbbra is jelentős szerepet kíván betölteni a két ország gazdasági kapcsolatában.
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) adatai szerint Magyarországon több mint 1500 bajor és 500-nál is több baden-württembergi vállalkozás működik. Tavaly a Bajorországba irányuló magyar export 4049 millió eurót, az onnan származó magyar import 1979 millió eurót tett ki, miközben a Baden-Württembergbe irányuló magyar export elérte a 3000 millió eurót, a magyar import pedig a 2147 millió eurót.
