„Szándékaink szerint holnap a két párt között létre fog jönni egy találkozó” – mondta „nagy valószínűséget” adva ennek. Közölte: „a következő napokban sokat fogunk találkozni az SZDSZ-szel, reményeink szerint más parlamenti erővel is”.
Simon Gábor megjegyezte, noha minden parlament erőnek felajánlották az együttműködést az ország érdekében, közülük „egyedül az SZDSZ és reményeink szerint az MDF kíván azzal élni, hogy az ország érdekében egy demokratikus egyeztetést lefolytat”.
A médiában megjelent háromnál „sokkal több” név került szóba a szocialisták frakcióülésén, de „nem volna illő” ezeket közölni – mondta a politikus.
