Közélet

A szökevény és üldözői agyonlőtték egymást

A törvény elől menekülő férfi és a két fejvadász egy autókereskedésben keveredtek tűzharcba.

A Minnesotából származó 49 éves Ramon Michael Hutchinsont több dologgal vádolták, köztük hivatalos személy elleni erőszakkal is. Márciusban kellett volna megjelennie a bíróság előtt, ekkor kezdték el keresni a hatóságok és egy ezzel foglalkozó magáncég. Kedden ennek a cégnek az emberei megtudták, hogy Hutchinson éppen Texas államban van, Greenville-ben.

A két kiküldött fejvadász egy autókereskedésben találta meg a szökevényt, aki először letette a fegyverét, azután hirtelen felkapta, és tüzet nyitott, amit a másik két férfi viszonzott. Összesen 20 lövés dördült el, és mind Hutchinson, mind az üldözői halálos találatot kaptak, és a helyszínen meghaltak. Az üzletben tartózkodó vásárlók és dolgozók közül senki nem sérült meg.

ABC News

Ajánlott videó

Olvasói sztorik