A kormányfő lemondása végső soron nem meglepő – állapította meg a Stratfor, amely már korábban azt jósolta: a súlyos gazdasági válság és a kormány népszerűtlensége miatt 2009-ben kormány- vagy vezetőségi váltás várható.
A fő kérdés most az, hogy a miniszterelnök távozása nyomán kiírnak-e új választásokat. Gyurcsány lépése mindazonáltal ügyes húzásnak bizonyulhat: az irányítás terhe a gazdasági krízis idején áthelyeződik egy másik politikusra vagy pártra, miközben ő maga megőrzi a szocialista párt vezetését.
Az amerikai elemzők szerint a kormányfő népszerűsége a 2006 szeptemberi zavargások óta zuhant; akkor került nyilvánosságra egy hangfelvétel, amelyen Gyurcsány Ferenc beismerte, hogy kormánya hazudott a választóknak a magyar gazdaság helyzetéről. Akkor részben azért volt képes hatalmon maradni, mert a kitört erőszak meggyengítette a fő riválist, a jobboldali Fideszt. Gyurcsány támogatottsága a 2006-os fiaskó után azonban soha nem állt helyre; egy március 18-i felmérési eredmény szerint népszerűsége csupán 18 százalékos.
A miniszterelnöknek először meg kellett birkózni a fontos koalíciós partner, az SZDSZ távozásával, majd 2008 szeptemberében lesújtott a globális gazdasági válság.
A Stratfor szerint a nemzetközi hiteltámogatás ellenére nem valószínű, hogy 2009-ben javulni fog az ország gazdasági helyzete. A gazdasági fundamentumok még mindig gyengék. A kormányfő tisztában van a súlyos gazdasági gondokkal, ezért is próbált kilobbizni az EU-nál egy átfogó mentőcsomagot Közép-Európának. Kísérlete azért nem járt sikerrel, mert a legközelebbi szomszédok – köztük a csehek, a szlovákok és a lengyelek – nem akartak a magyar gazdasági problémák árnyékába kerülni.
Az elemzőcsoport úgy látja: Gyurcsány lemondási bejelentése ravasz stratégiai lépés lehet azzal a céllal, hogy elhagyja, legalább is rövid távra, a süllyedő hajót. Pártelnökként még mindig kiválaszthatja utódát, aki a 2010-es választásokig lenne hivatalban. Ha pedig a parlament nem erősíti meg az utódot, akkor a szocialisták egyszerűen átengedhetik a kormányzást az ellenzéki Fidesznek a posztkommunista éra legsúlyosabb gazdasági válságában. Gyurcsány és pártja így megpróbálkozhat egy napon a visszatéréssel, miközben hagyják, hogy a gazdasággal a Fidesz bajlódjon.
A Stratfor felhívta a figyelmet: az európai kormányok szorosan nyomon követik a magyarországi fejleményeket, az esetleg növekvő társadalmi elégedetlenség jeleit. A budapesti irányítási krízis figyelmeztető jel a szomszédoknak, hogy ez már a harmadik európai hatalmi váltás a gazdasági válság miatt, előzőleg Izland és Lettország kormányfője kényszerült lemondani. A Stratfor elemzése szerint kormányváltásra kerülhet sor Csehországban, Görögországban, Litvániában és Észtországban is.
