Önkritikus, tisztességes, de egy évet csúszó bejelentés volt Gyurcsány Ferencé – mondta Karsai József. Magyarázatként hozzáfűzte: a miniszterelnökcsere időpontja túl közel esik az uniós és a 2010-es választáshoz.
Ha egy évvel korábban történik meg a váltás, akkor még bíztam volna abban, hogy lesz még Magyarországon szociáldemokrácia – fogalmazott a képviselő. Hozzátette: másfél éve szorgalmazta a változást, sokat megrótták, megtámadtak érte, „de igaza lett”.
Karsai József szerint az MSZP-s politikusok közül olyan kellene miniszterelnöknek, aki nem széthúzó, nem megosztó, hanem integráló személy.
„Egyetlen ilyen ember van, ez pedig Gráf József agrárminiszter” – mondta a szocialista politikus. Arra a felvetésre, hogy Gráf József nem indult az elnökségi tagságáért sem, azt válaszolta, nem véletlenül akart visszavonulni, azt mondta, ezt így nem csinálja tovább, ezért is van nagy tekintélye a párton belül.
Karsai József szerint a szocialista politikusok közül Kiss Péter kancelláriaminiszter is szóba jöhet még kormányfőjelöltként.
