Foci

Elkelt a Liverpool

Megvásárolta a jelentős tartozásokat felhalmozott Liverpool labdarúgócsapatát a New England Sports Ventures (NESV).

A sikeres értékesítés tényét maga az új tulajdonos, John W. Henry jelentette be pénteken.

Martin Broughton, a Liverpool ügyvezető elnöke a múlt héten szerdán állt elő azzal, hogy a vezetőség megállapodott az eladásról a New England Sports Venturesszel, amely ennek értelmében 300 millió fontért veheti meg a klubot. A két amerikai tulajdonos, George Gillett és Tom Hicks előzőleg kísérletet tett arra, hogy megváltoztassa az értékesítés előkészítésével áprilisban megbízott vezetőtestület összetételét, hogy megakadályozza az eladást. Az ügy a bíróságon folytatódott, amely ezen a héten szerdán úgy foglalt állást, hogy Gillett és Hicks nem blokkolhatja az előkészített és már bejelentett értékesítést. Utóbbiak egy nappal később bejelentették, hogy egy texasi bíróságon elérték az ügylet lebonyolításának halasztását.

Ettől függetlenül John W. Henry már csütörtökön Londonba utazott, hogy az eladást véglegesítsék, s ez végül pénteken meg is történt.

Időközben új szereplő is a képbe került: kedden Peter Lim szingapúri üzletember jelezte, hogy korábbi ajánlatát megemelve 320 millió fontért vásárolná meg az FC Liverpoolt, s további 40 millió fontot fordítana játékosvásárlásra, utóbb azonban – érzékelve az amerikai irányvonalat – visszalépett.

Gillett és Hicks a helyi sajtó korábbi információi szerint 600 millió fontot szeretett volna kapni az angol klubért, amelynek péntekig kellett 237 millió fontot visszafizetnie legfőbb hitelezőjének, a skóciai Royal Banknek.

Az eddigi két tulajdonos pénteken jelezte, hogy kártérítési pert fog indítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik