Közélet

Jelentős tarifaemelés és járatritkítás is jöhet

Megszünteti az éjjeli és hajnali szolgálati járatokat a BKV, hogy a cég spórolni tudjon, miután nem jut hozzá ahhoz a 32 milliárd forinthoz, amelyet a kormány zárolt tavaly. A főváros hajlandó lenne jelentős tarifaemelésre is, de előbb a milliárdokat szeretné megkapni a kormánytól. Legvégső esetben, ha elfogy a pénz, akkor a járatritkítást is megfontolja a BKV, -írja az [origo].

“Forgatókönyv készült a csökkentett üzemmódról: arról, hogy mely vonalakon indulna kevesebb busz vagy villamos, de ezt csak a legvégső esetben vetné be a BKV” – mondta az [origo]-nak a budapesti közlekedési vállalat ügyeire rálátó forrás. Példaként azt mondta, négy- vagy ötpercenként jönne a 7-es busz, hat Combinóval kevesebb járna csúcsidőben a Nagykörúton, és a városhatáron túl közlekedő buszokat is ritkítanák. Szerinte “ezt megéreznék a megállóban ácsorgó fővárosiak, így elég nagy lenne a nyomás a fővároson és a kormányon, hogy megadják a hiányzó pénzt”.

A járatritkítások első ütemét viszonylag gyorsan, akár egy hét alatt is bevezethetné a BKV a forrás szerint, ha például az egyik hétről a másikra az iskolaszüneti menetrendre állítanák át. “Ezzel nem lehet milliárdokat spórolni, de az utasok is gyorsan észrevennék, hogy nagy a baj, és ez sürgetné a döntéshozókat” – mondta, de úgy tudja, a cég csak akkor tervezi a menetrend átalakítását, “ha az utolsó forintja is elfogy”.

Tarlós István főpolgármester pénteken jelentette be, hogy a BKV “kritikus helyzete” miatt szerdára összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését. A fővárosi közlekedés ugyanis a BKV-t felügyelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint január végén, február elején leállhat, ha a cég nem jut hozzá a kormány által tavaly ősszel a költségvetés egyensúlyának fenntartása érdekében zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatáshoz. Tarlós korábban jelezte, hogy Budapest nem tudja máshonnan előteremteni a hiányzó pénzt.

“Magas társadalmi kárral járna”

A főpolgármester szombaton nyilvánosságra hozott előterjesztésében, amelyről szerdán tárgyalnak a fővárosi képviselők, azt írja: a főváros hajlandó 6 milliárd plusz 4 milliárd forint közvetlen pénzügyi támogatást nyújtani a cégnek, és 9 milliárd forint tagi kölcsönt adni április 30-ig.

Tarlós a járatok ritkítását is részletesen elemzi az előterjesztésben: ha a menetrend átalakításával “érdemi hatást jelentő 22 milliárd forintot” szeretne spórolni a BKV (ez a cég éves költségvetésének nagyjából hatoda), és csúcsidőben nem változtatna a menetrenden, csúcsidőn kívül le kellene állítani gyakorlatilag az összes járatot. Ezt Tarlós “elképzelhetetlennek és megvalósíthatatlannak” nevezi.

Egyéb – az előterjesztésben ismertetett – forgatókönyvek szerint úgy tudna 22 milliárdot spórolni a BKV, ha minden vonalon minden harmadik járatot megszüntetne csúcsidőben is, vagy ha a buszok kétharmadát kivonná a forgalomból. Tarlós szerint bármelyik forgatókönyv megvalósítása “aránytalanul magas nemzetgazdasági és társadalmi kárral járna”, így nem javasolja, hogy a menetrendek átalakításával spóroljon a BKV.

200 milliót spórolnak a szolgálati járatokon

A BKV az elmúlt hetekben több megtakarításról is döntött: felmondta például eddigi utas- és balesetbiztosítást, és külső vállalkozók helyett saját alkalmazottakkal takaríttatja a járműveket és a végállomásokat január elsejétől.

A BKK azt is közölte az [origo]-val, hogy a menetrendeket tartalmazó paraméterkönyvben egy ponton biztosan lesz megtakarítást hozó változás. A BKK szerint a BKV tavasszal “lényegében megszünteti” a szolgálati járatok rendszerét (az nem világos a BKK válaszából, hogy ez az összes szolgálati járatnak vagy jelentős részüknek a megszüntetését jelenti-e). Olyan buszokról van szó, amelyek üzemzárás után hazafelé, hajnalban pedig a munkába viszik a BKV-sofőröket.

“A BKV járművezetői a bővített rendes éjszakai hálózat járatait vehetik majd igénybe” – írta megkeresésünkre a BKK, amely szerint egyes szolgálati járatok kiváltására több éjszakai busz közlekedik majd. A BKK szerint a BKV ellátási területén kívülre (például Érdre, Dunakeszire) közlekedő szolgálati járatok is megszűnnek, ezért az itt élő járművezetőket majd úgy foglalkoztatják, hogy “a helyközi közlekedés rendes járataival hazajussanak és beérjenek munkába”. Az intézkedéstől évente nagyjából 200 millió forint megtakarítást remél a BKK és a BKV.

Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbusz Szakszervezet elnöke az [origo]-nak azt mondta, még pénteken is egyeztetett a szakszervezetekkel a BKV a szolgálati járatokról, ezért a BKK bejelentése meglepte. “Ezek a buszok azért fontosak, mert az éjszakai közlekedés a főútvonalakon történik, nem fedi le a várost, a sofőröknek pedig valahogyan haza kell jutni a buszgarázsból vagy a remízből” – mondta Nemes. Nemes szerint a BKV vezetése a szakszervezeteknek azt mondta, még vizsgálják, honnan hogyan jutnak haza a buszvezetők, de döntés még nincs.

Kérdés, mivel elégszik meg a kormány

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a héten egyeztetett a BKV helyzetéről. Tavaly év végén arról volt szó, hogy Matolcsy György és Tarlós István tárgyal a BKV finanszírozásáról, de a miniszter az államtitkárát küldte egyeztetni, mire Tarlós Vitézyt jelölte ki tárgyalópartnernek, és közölte, nem vár eredményt az egyeztetéstől.

A BKK szerint ezek a tárgyalások jelenleg valóban “nincsenek olyan szakaszban, hogy a finanszírozás megoldását érdemben jelentő megállapodásról be lehessen számolni”, és a menetrendek változtatásról sem tárgyal a főváros és a kormány. A kormány ugyanis ragaszkodik egy olyan koncepcióhoz, amely hosszú távon is megoldhatja a finanszírozást, csak ennek elfogadása után folyósítja a 32 milliárd forintot.

A főváros hosszabb távú hatékonyságnövelő intézkedésektől sem zárkózna el. Erre utal, hogy Tarlós előterjesztésében szerepel: “a legvégső esetben” akár hétszázalékos tarifaemelést is elfogadna a főváros, de csak az után, hogy a kormány felszabadította a 32 milliárd forintos normatív támogatást. Pénteken délelőtt kerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy megtudjuk, a Tarlós által javasolt intézkedésekkel (támogatás, tagi kölcsön, esetleges tarifaemelés) megelégszik-e a kormány, de nem kaptunk választ.

(origo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik