Közélet

Mozgássérült utassal gúnyolódott a forgalmista

Olvasónk, Ildikó mozgássérült. Mint írja, számára a járás és a mozgás nagy nehézséget, fájdalmat okoz. Közlekedését egy 2,7 kilós roller segíti, erre tudja akasztani a csomagjait, és ezen támaszkodva viszonylag egyszerűen tud haladni. Így közlekedett a 3-as metró Forgách utcai állomásán is, azonban ez (részben jogosan), nem tetszett a forgalmi ügyeleten ülő kollégának, és leszólt neki. Az alább olvasható levelet küldte ezügyben a BKV-nak:

Tisztelt BKV-Panasziroda!

2012. május 5.-én szombaton, 13 óra körül a Metró Forgách utcai aluljárójában történtek miatt panaszt kívánok tenni.

59 éves, gyermekbénulás következtében mozgássérült vagyok, a járás, a mozgás számomra igen nagy nehézséget, fájdalmat okoz. Ennek ellensúlyozására egy kb. 2,70 kg súlyú, kis (nehezen) összecsukható rollerrel közlekedem immár több mint 4 éve. A kormányra rá tudom tenni a táskáimat és rátámaszkodva, lassan “sasszézva” hajtva a rollert, a mozgásomat nagy mértékben megkönnyíti, használata nagy segítséget jelent. Számomra ez nem játékszer, hanem segédeszköz, ami nélkül – túlzás nélkül állíthatom – már a járás igen nehezemre esik.

A nevezett napon, a metró aluljáróban, szinte a falat súrolva, lassan gurultam előre a pad irányába, mikor a hangosbemondó, üvöltve felszólított, hogy azonnal szálljak le a rollerről. Mivel pár méterre volt csak a pad továbbgurultam, majd a női hang, többszöri hahózás után, gúnyosan üvöltötte a bemondón, hogy “öreganyám rollerezik”. Jött a metró, felálltam a padról, jól látható bicegéssel elindultam az ajtó felé. A női bemondó még utánam üvöltötte, hogy csukjam össze a rollert.

Természetesen joga van, a baleset-megelőzés miatt egy vadul száguldó, láthatóan szórakozó tizenévest udvariasan, felszólítania, de különbséget kellene tennie száguldó rollerező és egy láthatóan járási gondokkal küzdő, nagyon lassan haladó, idősebb utas között.

Panasszal élek a stílus, az üvöltő, a több ember előtti megalázó, sértő hang, beszólás miatt. Ma még a korom miatt, holnapra már a betegségem, a kiszolgáltatottságom miatt leszek gúny tárgya egy olyan helyen, ahol naponta több ezren megfordulnak és tanúi az effajta megalázó, gúnyos, rendreutasító, emberi méltóságomat sértő beszólásoknak.

Panaszommal azt szeretném elérni, hogy az ügyet kivizsgálják és gondoskodjanak arról, hogy embereket, utasokat a munkatársaik többé ne alázzanak meg.

Tisztelettel: M. Ildikó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik