Kedves BKV Figyelő!
Tekintve, hogy nem tartozom azon szerencsések közé, akik gyalog / biciklivel / rollerrel / egyéb alternatív eszközzel közlekedve elviselhető közelségben dolgoznak otthonuktól, kénytelen vagyok naponta kétszer egy órán keresztül igénybe venni a bkv szolgáltatásait. Bár ez egy elsősorban a bkv-t kritizáló / dicsőítő blog, hadd írjak most pár szót a járműveken közlekedő közönségről is – mert ők – vagyis tkp. mi – is megérünk egy misét…
Egy csúf, esős, márciusi este történt az alábbi kis eset: Munkából hazafelé tartva a Gyöngyösi utcánál szálltam metróra. Fáradt, punnyadt nyugalmam azonban nem tarthatott sokáig, mert a Nyugatinál egy meghatározhatatlan korú apuka szállt be a kocsiba kezében egy 1-2 éves, nyomában pedig további öt (!) 6-10 év közötti gyerekkel. (Vajon mindegyiküknek volt jegye vagy bérlete hehe?) A „kis család” hozta a formáját, heten hétfelé kiabáltak, káromkodtak, hangoskodtak. Ha a tömött metrókocsi hajó lett volna, secperc alatt felborultunk volna, mert a jónép biztos, ami biztos alapon a kocsi családtól legtávolabb található részére húzódott vissza, így az új jövevények közelében csak a legelvetemültebb lelkületűek maradtak, mint például én… Amíg két kisgyerek (cipőben persze!) az üléseken állva táncikált, az apuka kezében lévő legkisebb a nála lévő chipses zacskóból szórta az áldást a metró padlójára. Nekem már ez több, volt, mint elég, de miután a 163 centimhez 52 kg tartozik, gondoltam nem állok neki népnevelni. Néhány megálló után viszont elszakadt nálam a cérna, mert az egyik kiskölyök kikapta az apuka kezéből a legkisebbet és odaállt mellém. Jó szorosan. Megpróbáltam elhúzódni (tudom, helyváltoztató mozgás is létezik, de dacos vagyok, mint a háromévesek), ám ekkor a kissrác (kislány?) elkezdte rám rázni a chipses zacskó maradék tartalmát, így önkéntelenül is kiszaladt a számon, hogy “Ezt azért nem kéne.”. (Micsoda sértés, mi?) Az apuka vérben forgó szemekkel persze azonnal felmérte a helyzetet és elkezdte szidni az anyámat, micsoda egy szarházi vagyok, nincs nekem lelkem, hogy rászólok egy 14 hónapos gyerekre. (A kiskölykök persze kontráztak, röhögtek és káromkodtak, ahogy kell.) Kétségbeesetten pillogtam körbe, hátha van, aki megszán és védelmemre kel a dromedárral szemben, de nem, mindenki lesütött szemmel bámult előre a nagy semmibe, mint egy rossz filmben.. Fizikailag nem éreztem veszélyben magam, nem arról van szó (szétverek én bárkit egyetlen kisujjal), de néhány kérdés felmerült bennem az esettel kapcsolatban:
-Amíg az utazóközönség szemetel, hangoskodik, káromkodik, koszos, büdös, fúj, undorító, hogyan várjunk el európai szintű szolgáltatást a bkv-tól?
-Amíg az utazóközönség nem veti ki magából a szemetelő, hangoskodó, káromkodó, koszos, büdös, fúj undorító embereket, hogyan vágyunk normális, kulturált utazási feltételekre?
-És ha már biztonsági őröket alkalmaz a bkv, azok általában miért nem az ilyen láthatóan bliccelő és problémás egyedekre szállnak rá?
Az incidens után a család szó nélkül, a Klinikáknál leszállt, a rend lassan helyreállt. Az üres zacskó a korábban szétszórt chipssel együtt viszont ott maradt a metró linóleumán.
Konklúzióm: A bkv gáz, de amilyenek az utasok, olyanok a vállalat. Sajnos. Ne várjunk csodát.
Üdv: Pajkos
