Nagyvilág koronavírus

Omikron variáns: több fiatal kerül kórházba Dél-Afrikában, jelentős részük nincs beoltva

Guillem Sartorio / AFP
Guillem Sartorio / AFP

Aggódnak a tudósok, miként lehet felvenni a harcot a koronavírus szélsebes terjedése ellen Dél-Afrikában, ahol elsőként azonosították az omikron elnevezésű mutánst, írja az AP News.

A hírügynökség cikke szerint az elmúlt két hétben jelentősen nőtt az új fertőzöttek száma az országban, de az relatíve még mindig alacsony, pénteken 2828 új esetet szűrtek ki.

Ami viszont aggasztóbb, hogy az eddigi trendhez képest sokkal több fiatal kapja el a vírust.

Jelentős demográfiai változást tapasztalunk a koronavírusban szenvedő betegeknél. A húszas, harmincas éveikben járó fiatalok kerülnek be mérsékelt vagy súlyos tünetekkel, és vannak köztük olyanok, akik intenzív kezelésre szorulnak. Körülbelül 65 százalékuk nincs beoltva, a többiek többsége pedig csak részben oltott. Tartok tőle, hogy amint a számok emelkednek, az egészségügyi ellátórendszer túlterheltté válik

– mondta online sajtótájékoztatóján Rudo Mathivha, a sowetói Baragwanath kórház intenzív osztályának vezetője.

Beszélt arról is, most kell felkészíteni a kórházakat a legrosszabb forgatókönyvre.

Tudjuk, hogy van egy új variáns. A legrosszabb esetben a deltához hasonlóan söpör majd végig rajtunk. Elő kell készítenünk az intenzív osztályos ágyakat

– jelentette ki.

Az elsődleges kutatások szerint az omikron variáns már a dél-afrikai fertőzések 90 százalékáért felelhet. Reprodukciós rátája 2, azaz minden fertőzött két másik embernek adhatja át átlagban a vírust.

Mint arról korábban írtunk, extrém sok változást mutat a koronavírus Dél-Afrikában felbukkant változata: az első tapasztalatok nem túl rózsásak, de messze vagyunk még attól, hogy bármit is tényként állíthassunk. A virológus szerint laikusként korai aggódni miatta.

Kapcsolódó
Több tucat dél-afrikai variánssal megfertőződött utas érkezhetett pénteken Hollandiába
Minden pozitívnak tesztelt utast további szűrővizsgálatnak vetnek alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik