Nagyvilág europoli

Megegyeztek a tagállamok, leállítják a légiközlekedést Dél-Afrikából Európába

Az Az Európai Unió tagállamai megegyeztek, hogy hét dél-afrikai országból leállítják a légiforgalmat Európába az új koronavírus-variáns terjedése miatt, közölte Eric Mamer szóvivő.

Botswana, Eswatini, Lesotho, Mozambik, Namíbia, Dél-Afrika és Zimbabwe van a hét ország között. 

A koronavírus legújabb variánsa jobb megismeréséig az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolta korábban a tagországoknak a dél-afrikai régióból – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.

Ursula von der Leyen nyilatkozatában közölte azt is, hogy a tudományos világ támogatja az intézkedést, ahogyan a koronavírus-járvány megállítását célzó beoltás fontosságát is hangsúlyozza.

Emlékeztetett: az uniós bizottság és a gyógyszergyártó vállalatok között korábban létrejött megállapodások kimondják, hogy a vakcinákat azonnal hozzá kell igazítani az új vírusváltozatokhoz, amint azok megjelennek.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.