Gazdaság

Vulkánkitörés: csőd fenyeget több légitársaságot

Több mint öt kicsi és közepes európai légitársaságot csőd fenyeget a vulkáni hamu okozta légi káosz után - közölte a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezetője.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség szerint az izlandi vulkán kitörése miatti járattörlések múlt csütörtök óta naponta körülbelül 200 millió dolláros veszteséget jelentettek az iparágnak.

A légitársaságok azonban “a versenyhelyzet miatt nem fogják emelni a jegyáraikat” – tette hozzá Giovanni Bisignani, aki azonban arra nem tért ki, mely társaságokat fenyeget csődveszély.

Brüsszel egyébként már hétfőn bejelentette: előkészíti annak engedélyezését, hogy az uniós tagállamok pénzügyi segítséget nyújthassanak a kárt szenvedett légitársaságaiknak. Az ügyben már kedden egyeztetést kezdett Siim Kallas közlekedésügyi biztos az iparág képviselőivel.

Az európai légi forgalom biztonságáért felelős Eurocontorol szerint kedden az európai légtér csaknem háromnegyedét használhatták a repülőgépek, ám a tervezett járatok körülbelül fele nem indulhatott el. Számításaik szerint a napi 28 ezer légijárat helyett nagyjából 13 ezer kapott felszállási engedélyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik