Gazdaság

40 milliós GVH-bírságot kapott a Vodafone

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 40 millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A hivatal közleménye szerint a cég tavaly július-szeptemberben megtartott “Nyári SMS promóció” elnevezésű játékával összefüggő reklámokban megtévesztette a fogyasztókat.

Ugyanakkor enyhítő körülménynek bizonyult például az, hogy a Vodafone egyes kommunikációs eszközein törekedett a teljes körű információ megadására, az akció megindítását követően pedig igyekezett javítani kereskedelmi kommunikációin.

A közlemény szerint a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a Vodafone-nal szemben korábban már több alkalommal megállapította a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást.

A Vodafone Magyarország a birságról közölte: álláspontja szerint a “Nyári SMS promóció” során nem tanúsított jogsértő magatartást a mobiltelefon-társaság, éppen ezért a Vodafone keresettel fordult a Fővárosi Bírósághoz, hogy a Gazdasági Versenyhivatal változtassa meg határozatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik