Gazdaság

Újabb céget meszelt el a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése miatt 41,6 millió forintra bírságolta a fogyasztói csoportokat szervező Euro Correct Consulting Kft.-t.

A GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást a céggel szemben, mert hirdetéseiben nem, vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, így például a vásárlói joghoz való hozzáférés bizonytalan idejéről.

Az Euro Correct Consulting Kft.-nek így a versenytörvény által lehetővé tett legmagasabb összegű bírságot, előző éves nettó árbevételének tíz százalékát, azaz 41,6 millió forintot kell kifizetnie.

A fogyasztói csoport tagjai gyakorlatilag egymásnak adnak kölcsön: mindenki befizet és az összegyűlt megtakarításból megvásárolják a szerencsés tagnak az általa kiszemelt terméket, például autót vagy lakást.

Azt, hogy ki kapja meg az általa megszerezni kívánt dolgot, előtörlesztés vállalással és/vagy sorsolással döntik el, így az is előfordulhat, hogy valaki hosszú évekig csak befizet, mégsem jut például lakáshoz vagy autóhoz.

A GVH korábban hasonló jogsértés miatt három eljárásban is elmarasztalta a korábban Euro Credit Kft. néven is működő ECC Kft.-t és összesen 36,5 millió forint bírságot szabott ki a társaságra. Az ECC Kft. az elmarasztalások ellenére folytatta fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatásainak közreadását, ezt pedig súlyosbító körülményként értékelte a GVH.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik