Belföld

Főpolgármester-helyettes: nem áll le a tömegközlekedés

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Kiss Ambrus elmondta, hogyan fogják üzemeltetni a BKV-t, ha a kormány végül nem utal.

Csak úgy záporoznak az újabb és újabb fejlemények a budapesti tömegközlekedéssel kapcsolatban, miután kedd reggel napvilágot látott, hogy a hét második felében akár az egész fővárosban leállhat a tömegközlekedés. A helyzet azért fajulhatott idáig, mert a kormány továbbra sem folyósítja a Fővárosnak az azt megillető 12 milliárd forintos támogatást, aminek hiányában a város vezetése nem tudja finanszírozni a BKV év végi működését.

Az ATV a nap folyamán már megkereste az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, ők szavatolták, hogy a támogatás átadását biztosító és felhasználásának szabályait tartalmazó szerződést időben összeállították. A csatorna a másik felet is megszólaltatta, a Főváros nevében Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nyilatkozott:

2017 óta 12 milliárd forintot ad évente a közösségi közlekedésre a kormány a fővárosnak. Ez Tarlós István idejében megérkezett augusztus-szeptemberbe. Most még a szerződés sincs meg, és november 25-től lényegében ebből a pénzből kellene finanszírozni a közösségi közlekedés működését, hiszen a magunk részét, a magunk 108 milliárd forintját már átutaltuk.

Kiss a szorongatott anyagi helyzet ellenére ugyanakkor cáfolta a reggeli híreket, miszerint leállna a tömegközlekedés a fővárosban, ha a kormány nem folyosítja a támogatást.

Hozzátette, reménykednek, hogy a kormány csütörtökig elutalja a Főváros számlájára a hiányzó összeget, ha viszont ez nem következik be, akkor akkor év végéig folyószámlahitelből finanszírozhatják a BKV-t, illetve tájékoztatni fogják az utasokat arról, hogy a kormány nem fizeti ki az éves hozzájárulását a budapesti tömegközlekedéshez, vagyis bliccel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik