Kultúra

A kormányzati támogatás nélkül is zavartalanul folytatódik a Corvin Áruház felújítása

A háromszáz millió forint kiesése nem állítja meg a projektet, a banki szerződéseket rég aláírták, sőt, a kapuk 2022 végén biztosan megnyílnak majd.

A Józsefvárosi Önkormányzat november 18-i, csütörtöki képviselő-testületi üléséről írt hétfő kora délutáni cikkünkben arról esett szó, hogy a Blaha Lujza téri Corvin Áruház 2019-es átadási határidővel ígért, de azóta csúszó felújítása jó eséllyel még később készül majd csak el, hiszen a beruházást finanszírozó bank megtagadta a szerződés aláírását, így a Corvin Áruház Ingatlanfejlesztő Kft. elesik a kormány által a homlokzat felújítására elkülönített 300 millió forintos támogatástól.

A témában hétfőn kora délután írt cikkünkre most Balogh Olivér, a beruházást végző cég vezetője reagált, amiben kijelentette:

a homlokzatot, illetve a belső tereket érintő munkák a jövő év végére elkészülnek majd.

Corvin Áruház Ingatlanfejlesztő Kft. A szerkesztőségünkhöz eljutott új látványterven kitűnően látszik, hogy az oldalhomlokzatokról is eltűnnek a későbbi korok szülte ráépítések, a tömb képe pedig teljes egészében megegyezik majd azzal, amit az 1926-ban ide látogatók láthattak.

A szakember hozzátette:

a banki finanszírozással kapcsolatos szerződéseket még szeptemberben aláírták, ezekkel pedig semmiféle probléma sem lépett fel, így az állványok rövidesen minden a négy homlokzaton megjelennek, majd megindul az eredeti kép visszaállítása.

Balogh – akinek szavait a Józsefvárosi Önkormányzat is megerősítette, sőt, felhívta a figyelmünket a tévedésre – levelében arról is írt, hogy

a -1., 0., illetve 1. emeletek az eredeti céloknak megfelelően kereskedelmi és vendéglátó funkciót kapnak, a második és ötödik emelet között pedig irodák lesznek,

így a munkálatokban semmiféle változásra nem lehet számítani.

Corvin Áruház Ingatlanfejlesztő Kft. A nagyudvar várható képe

Az épület történetét korábban hosszú írásban foglaltuk össze, nemsokára pedig a munkálatok jelenlegi, fotókkal dokumentált állapotáról is beszámolunk majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik