Sport

Liu Shaolin Sándor: Ilyen nem maradhat következmények nélkül, akár a bokámat is eltörhettem volna

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Az olimpiai bajnok férfi váltó révén vasárnap egy bronzérmet gyűjtött a magyar csapat a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán.

A világcsúcstartó váltóban ezúttal két fiatal is lehetőséget kapott, ugyanis Liu Shaoang és Krueger John-Henry mellett Tiborcz Dániel és Nógrádi Bence szerepelt, míg Liu Shaolin Sándor pihenőt kapott. A magyarok sokáig az utolsó, ötödik helyen haladtak, ám Krueger előzésével és az olaszok kicsúszásával a magyar váltó feljött a harmadik helyre. Bár a folytatásban volt több ígéretes váltás és manőver is, de a kanadai és a dél-koreai kvartettet nem sikerült megelőzni.

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia alkotta vegyesváltó biztos érmet vesztett el, amikor befejező emberként Liu Shaolin karláncra lépett és emiatt elesett a harmadik helyen korcsolyázva. A staféta így végül negyedik lett.

Nagyon megütöttem a fenekemet, emiatt döntöttünk úgy, hogy nem lépek jégre a férfi váltó fináléjában. Az eset után jeleztem a vezetőbírónak a történteket, mert ilyen nem maradhat következmény nélkül, akár a bokámat is eltörhettem volna

– mondta az MTI-nek a 26. születésnapját szombaton az 500 méter aranyérmével ünneplő világklasszis, aki kifejezetten balszerencsésnek nevezte a vasárnapot, mert igazságtalannak gondolta az 1000 méteres kizárását az elődöntőben.

A fiatalok közül Tiborcz Dániel elárulta, hogy nagyon össze kellett kapnia magát fejben, mert kilenc perccel a finálé előtt szóltak neki, hogy korcsolyáznia kell Liu Shaolin helyett.

„Örülök, hogy megbíznak bennem és stabilnak látják a teljesítményemet. Csodálatos, hogy egy ilyen erős váltónak a tagja lehetek, de hatalmas teher is. A legfőbb feladatom, hogy ne veszítsek pozíciót a futásaim alkalmával, azaz ott adjam át a váltót, ahol átvettem” – mondta Nógrádi Bence, aki a legfontosabb futamokban rendre szerephez jut a váltó stabil tagjai, azaz a Liu fivérek és a Krueger John-Henry mellett.

Egyéniben, ezúttal 1000 méteren nem termett babér a magyaroknak, ugyanis Kónya Zsófia és Jászapáti Petra, valamint Liu Shaoang a negyed-, míg Liu Shaolin az elődöntőben búcsúzott.

„Pályafutásom első sárga lapja volt. Azt hiszem, kicsit elizgultam a futamot. Ezekből tanulni kell. Életemben nem sikerültek ilyen jól az edzőtáborok, ennek megfelelően nagyszerű fizikai állapotban vagyok, de még nem nyertem vissza teljesen azt a Liu Shaoangot, aki tavaly vagy két éve voltam.

Fejben kell utolérnem magamat. De az a sok munka és szorgalom, amit beletettem, remélhetőleg kifizetődik a pekingi olimpián

– mondta a tavalyi vb összetett bajnoka, akit azért soroltak az egész mezőny végére 1000 méteren, mert egy futamban két szabálytalanságot is elkövetett.

A magyarok három éremmel zárták a vk debreceni állomását, mert a férfi váltó harmadik helye mellett szombaton 500 méteren Liu Shaolin győzött öccse, Liu Shaoang előtt.

A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra 1500 méteren 36 férfi és női versenyző jut ki, 500-on és 1000 méteren 32-32, a váltókban pedig nyolc-nyolc. A négy vk-versenyből a három legjobb eredményt számolják. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.

Peking és Nagoja után a harmadik állomásnak Debrecen adott otthont, majd jövő héten a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat.

eredmények:

férfi 1000 méter:
1. Hvang Tae Hon (dél-koreai) 1:25.425 perc
2. Pascal Dion (kanadai) 1:25.698
3. Itzhak de Laat (holland) 1:26.211
…9. Liu Shaolin Sándor
…30. Krueger John-Henry
…83. Liu Shaoang

A vk állása: 1. Dion 20 800 pont, …6. Liu Shaolin 7871, …14. Krueger 3436, …26. Liu Shaoang 776

 

5000 méteres férfi váltó:
1. Kanada 6:44.045 perc
2. Koreai Köztársaság 6:44.892
3. Magyarország 6:45.003

A vk állása: 1. Kanada 22 621 pont, 2. Magyarország 20 800

 

női 1000 méter:
1. Suzanne Schulting (holland) 1:31.475 perc
2. Csoj Min Dzsong (dél-koreai) 1:31:789
3. Natalia Maliszewska (lengyel) 1:31.950
…12. Kónya Zsófia
…15. Jászapári Petra
…66. Bácskai Sára Luca

A vk állása: 1. Schulting 28 000 pont, …20. Kónya 1006, …23. Jászapáti 780, …53. Sziliczei-Német Rebeka 13, …59. Bácskai 7

 

3000 méteres női váltó:
1. Hollandia 4:06.698 perc
2. Kanada 4:06.769
3. Kína 4:06.782
…10. Magyarország

A vk állása: 1. Hollandia 28 000 pont, …10. Magyarország 4781

 

2000 méteres vegyesváltó:
1. Kína 2:39.386 perc
2. Kanada 2:39.651
3. Franciaország 2:40.417
4. Magyarország 2:46.965

A vk állása: 1. Kína 28 000 pont, 2. Magyarország 14 797

Ajánlott videó

Olvasói sztorik