Sport

„Sport szempontból ez életem legszebb szülinapja” – kettős Liu-siker a világkupán

Czeglédi Zsolt/MTI
Czeglédi Zsolt/MTI

Liu Shaolin Sándor az első, Liu Shaoang a második helyen végzett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának debreceni állomásán.

A 26. születésnapját ünneplő Liu Shaolin egy gyönyörű manőverrel az élre tört a világcsúcstartó Vu Ta-csinget megelőzve, akit aztán a testvére, a szintén olimpiai, világ- és Európa-bajnok Liu Shaoang is maga mögé utasított. Ezt követően a két magyar mögött nagy csata alakult ki, melynek végén mindhárom másik résztvevő kicsúszott, így a hajrában a két fivér egymással harcolt a győzelemért. Ebben jobb benyúlással, egyetlen századdal a szülinapos Liu Shaolin volt a jobb.

A legrövidebb távon komoly esélyesnek számítok, ennek megfelelően igyekeztem uralni a futamokat. A negyeddöntőben kissé megijedtem, amikor egy rontott előzés után a harmadik helyre estem vissza, de sikerült korrigálni. A döntőben próbáltunk holtversenyben célba érni. Sport szempontból ez életem legszebb szülinapja

– mondta az MTI-nek az aranyérmes gyorskorcsolyázó.

Czeglédi Zsolt/MTI

Az olimpiai bajnok váltó ugyan húsz körrel a vége előtt kicsúszott, mert Liu Shaoangot kilökte az élre törő holland csapatból Sjinkie Knegt. Liu Shaoang az MTI-nek elárulta, biztos volt továbbjuttatásban. Az 1500 méter kevésbé sikerült jól a magyaroknak, mert bár Liu Shaolin finalista volt, de végül ötödik lett, míg a kisdöntő megnyerésével a három éve még amerikai színekben olimpiai ezüstérmes Krueger John-Henry kilencedikként zárt.

A nőknél mindkét távon a holland Suzanne Schulting diadalmaskodott. A magyarok közül 500-on Kónya Zsófia szerepelt a legjobban 15. helyével, míg 1500-on Jászapáti Petra 13. lett úgy, hogy a kisdöntőben pályafutása során először szökési kísérlettel próbálkozott, de a végére elkészült az erejével, így vetélytársai utolérték és megelőzték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik