Gazdaság

Reuters: A magyar kormány nem kötelező érvényű ajánlatot tett a ferihegyi reptér megvásárlására

A magyar kormány által vezetett konzorcium felülvizsgált, nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megvásárlására – közölte a Reutersszel a tulajdonos AviAlliance GmbH.

A Napi.hu által szemlézett cikkben azt írták, hogy a kormány elfogadta az AviAlliance által támasztott, a hivatalos tárgyalások megkezdésére vonatkozó feltételeket, ezért elkezdték a Budapest Airport Zrt. pénzügyi átvilágítását. Hozzátették azonban, hogy

Bár ez potenciálisan az első lépés a repülőtér eladása felé, hangsúlyozni szeretnénk, hogy egy ilyen folyamat kimenetele nem előre eldöntött.

Amint arról október végén beszámoltunk, a magyar kormány egy évvel ezelőtt 3 milliárd euró körüli ajánlatot tett, néhány hónapja 4 milliárddal próbálkoztak, majd ezt is felsrófolták, így már 4,44 milliárd eurónál (1600 milliárd forintnál) tart. Ez ahhoz fogható összeg, amennyi támogatást kap Magyarország Brüsszelből egy évben fejlesztésekre, felzárkóztatásra.

A 2005-ben privatizált reptér jelenlegi tulajdonosai a német repülőtér-üzemeltető AviAlliance (55,44 százalék), a szingapúri befektetési alap tulajdonában álló Malton (23,33) és a Caisse de dépot et placement du Québec kanadai nyugdíjalap (21,23).

Kapcsolódó
Orbánék dupla áron vennék vissza a repülőteret, úgy számolnak, hogy 15 év alatt megtérülhet
1600 milliárd forint a vételárajánlat, csak az nem világos, hogy a teljes összeget az adófizetők állják-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik