Gazdaság

VG: Az állam részben devizahitelből, egyedül vagy az Indotekkel és a Mollal venné meg Ferihegyet

Jászai Csaba / MTVA / MTI
Jászai Csaba / MTVA / MTI

A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az állami médiának hétfőn a szerbiai Ludason. A kormányfő hozzátette: a vásárlás bármelyik pillanatban lezárulhat.

A Világgazdaság az ügyletet a legmagasabb szinten ismerő befolyásos forrása kategorikusan kizárta annak a lehetőségét, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető vállalat kizárólag magánbefektetőkhöz kerüljön. A lap szerint ha a kormány nem vállal szerepet a tranzakcióban, akkor a piaci érdekeltségek is elállnak. Megerősítette, hogy

a magyar államon kívül az Indotek csoport és a Mol alkotja a konzorciumot.

Vagy ebben a felállásban szerzik vissza a ferihegyi infrastruktúrát, vagy az állami fél egymaga. A forrás hangsúlyozta, hogy további magánszereplők bevonására a projektben nincs lehetőség, ha az Indotek és a Mol benne marad a konzorciumban, a kormány meg fog egyezni velük a tulajdonosi arányokról.

Az már most biztos, hogy a magyar államnak minimum 51 százalékos részesedése lesz, de a végső szám ennél jóval magasabb lehet. Annak van realitása, hogy az állami részhez képest a piaci jóval elmarad majd. A kormánynak viszont az is belefér, hogy önállóan szerezzen százszázalékos tulajdont.

A kormány az idén májusban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter személyében kormánybiztost nevezett ki a Budapest Airport többségi állami tulajdonba való megszerzésének előkészítése feladatával. A lap szerint a tárcavezető tárgyalt és tárgyal az ügyben, az állam, az Indotek és a Mol konzorciuma néhány hónappal ezelőtt nem kötelező érvényű ajánlatot tett 4 milliárd euróról szólóan, a lap szerint ezt a nemzetközi tulajdonosok alacsonynak, de mindenképpen alkalmas tárgyalási alapnak értékelték. A VG információi szerint

a második, a közelmúltban benyújtott nem kötelező érvényű ajánlat már 4,44 milliárd euróról szólt.

„Ez lehet az az összeg, amelyben meg fognak tudni állapodni a dolgok jelen állása szerint” – fogalmazott a VG forrása, aki hozzátette: a szerződéskötésnek még karácsony előtt, de mindenképpen az idén be kell következnie, a lezárásnak, tehát a kifizetésnek a végső határideje pedig jövő március 31.

A lap forrása jelezte, hogy jövő tavasz végéig lebonyolítható a finanszírozási háttér megteremtése a magyar állam és partnerei részéről. A szeptember közepén az állam által felvett mintegy 5 milliárd dollárnyi devizahitel egy 1,5 milliárd dolláros elemét például a reptér vételi díjába forgatják bele. Értékelik, hogy a magyar bankokat hogyan lehet bevonni a finanszírozásba, de nyilvánvalóan az állam meghatározó szerepet visz a fedezet biztosításában, amit szokásos módon javarészt kötvénykibocsátással old meg – áll a Világgazdaság cikkében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik