Otthon

Befellegzett az ingatlanpiac csúcstalálmányának

Getty Images
Getty Images

Az egyik legnagyobb észak-amerikai ingatlanközvetítő vállalat, a Zillow idén februárban jelentette be, hogy képes kizárólag mesterséges intelligenciával megbecsülni látatlanban a lakások értékét, így bizonyos otthonokat képesek voltak kizárólag a rendelkezésre álló információk alapján megvásárolni majd később értékesíteni.

A CNN cikke szerint ezt akkor még egy izgalmas előrelépésnek nevezték. Kínálati oldalról tényleg kényelmes alternatívát nyújtott, hiszen a cég már másnap kifizette az ingatlanok árát, és a járvány közepén a személyes találkozókat is minimálisra lehetett csökkenteni.

Nyolc hónappal később viszont bejelentették, a nagyreményű üzletágat megszüntetik.

Mint kiderült, a probléma az volt, hogy a mesterséges intelligencia túlbecsülte az ingatlanok értékét, így utána a legtöbb ház eladásán buktak, és hatalmas veszteséget termelt a projekt.

November elejére egyértelművé vált, hogy csak a mesterséges intelligenciára nem feltétlenül lehet alapozni egy olyan gyorsan változó piacon, mint amilyen az ingatlanpiac is. 

A rendszer egyébként alapvetően az alap paraméterek, és a tulajdonos által megadott plusz információk alapján adott egy árat az ingatlanról.

Mivel a tapasztalatok alapján nem lehetett olyan pontos összképet kapni, amire szükség lett volna a folyamat teljes automatizálásához, a jövőben visszatérnek ahhoz a bevett szokáshoz, hogy az online értékbecslés után személyesen is megtekintik az ingatlant a cég munkavállalói.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik