Közélet

Tartásdíj és gyermekelhelyezés – Máshogyan válunk, mint régen, több jogunk van a gyerekeinkhez

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Butaság, hogy ha valaki azzal zsarol, hogy 4 órás munkaviszonyba átjelenteti magát, csakhogy kevesebb tartásdíjat fizessen. A bíró dönthet máshogyan. Hogy működik a gyermekelhelyezés, mi alapján döntenek, és mit tehet, ha nem kapja meg a tartásdíjat, vagy ha nem tudja kifizetni a tartásdíjat? Ügyvédet kérdeztünk.

Szépen, csendben, egymás közt dönteni, ez lenne okos

Van értelme a bíróság bevonása nélkül megegyezni a közös gyerekek gondozásáról, a tartásdíjról vagy a gyermekek és a különélő szülő közötti kapcsolattartásról, viszont minden esetben javasolt, hogy a megbeszélteket a bíróság hivatalosan jóváhagyja. Erre azért van szükség, mert sok-sok házaspárnál és házasság nélkül élő pároknál megromolhat a viszony, ez pedig játszmákhoz vezethet, és előfordul, hogy a korábbi szóbeli megállapodást valamelyik fél szándékosan figyelmen kívül hagyja. Rengeteg internetes csoportban igyekeznek elvált szülők tanácsot adni másoknak azzal kapcsolatban, mennyi tartásdíjat kaphat a válni készülő édesanya, vagy éppen azzal kapcsolatban, hogy hogyan is zajlik a szülői felügyeleti jog gyakorlásának rendezése iránti (hétköznapi nevén gyermek elhelyezési) per a bíróságon. Érdemes inkább ügyvéd segítségét kérni, mert rengeteg a tévhit.

„Az az elsődleges, és a törvény is azt mondja ki, hogy az a célszerűbb, ha a szülők a közös gyerekekkel kapcsolatos kérdésekről megállapodás útján döntenek. Ha születik ilyen igazolható megállapodás, akkor az a bíróságot is valamilyen formában köti – a peres eljárásban is – abban az esetben is amennyiben később valamelyik fél ettől el szeretne térni. Az a jó, ha a szülők megállapodása a bíróság által jóváhagyásra is kerül. Ennek az a technikai indoka van, hogy ettől válik végrehajthatóvá, és mindenki számára kikényszeríthetővé – legyen szó akár a szülői felügyeleti jogról, akár a kapcsolattartási jog szabályozásáról, akár pedig az egyezséggel megállapított gyerektartás díjáról” – mondta a 24.hu-nak dr. Nahm Judit ügyvéd.

Fontos tisztázni, hogy ami a köznyelvben a gyermekelhelyezési per, az a jogban a szülői felügyeleti jog gyakorlásának rendezését jelenti. A cikk további részében szülői felügyeleti jog gyakorlásának rendezéseként hivatkozunk a gyerekelhelyezésre.

A megállapodást követően megromolhat a viszony a szülők között bármi miatt, a leghétköznapibb eset talán az új partner, új szerelem, ami egyértelműen hatással lehet az addigi megállapodásra. Az a szülő, akinél a gyerek él, megmakacsolhatja magát, és úgy dönthet, hogy nem adja oda a gyereket, amikor pedig a másik fél arra jogosult lenne.

Ha nincs a megállapodás jóváhagyva a bíróság által, csupán a közösen aláírt megállapodás van a kezükben, akkor sajnos nincs lehetőség arra, hogy a bíróságnál végrehajtást kezdeményezzen bármelyik fél. Ha azonban az egyezséget jóváhagyta a bíróság, akkor megvan annak a módja, hogy jogilag kérje az egyik fél a szabályok betartatását. A bíróság ezt meg is fogja tenni, és szankciókat alkalmazhat. Ez nemcsak a kapcsolattartásra érvényes, hanem a szülői felügyeleti jogra és a gyerektartás díjára is.

Gyerektartás díj

A gyerektartás díjára vonatkozóan is ugyanez a helyzet: a megállapodásban rögzíteni kell, hogy a külön élő szülőnek mikor és mennyi összeget kell teljesítenie, milyen formában. Lehetőség van munkáltatói letiltásra is, nemcsak készpénzes vagy utalásos kifizetésre, éppen ezért az összes részletet tartalmaznia kell a jóváhagyott egyezségnek. Ha a bíróságnak kell döntenie ezekben a kérdésekben, és nem a szülők egyeznek meg, akkor a procedúra hosszú, fájdalmas és nem utolsósorban az eljárás több pénzbe is kerül. Amennyiben nem sikerül a szülőknek egyezséget kötniük, úgy a bíróság rendelkezik  mind a szülői felügyeletről, mind a kapcsolattartásról, mind pedig a gyerektartásról. Ebben az esetben a gyerekek véleményét is beszerzi a bíróság, általában igazságügyi pszichológus szakértő bevonásával, majd az összes bizonyíték mérlegelése után a bíróság dönt arról, mi a legjobb a gyerekeknek, melyik szülő nevelje, gondozza őket a továbbiakban.

Jogos a kérdés

Az élet minden területén jogviszonyok vesznek körbe minket: amikor házasodunk, eladunk vagy veszünk valamit, és akkor is, amikor munkahelyet váltunk. Egy ügyvéd bármikor jól jöhet. Épp emiatt lenne fontos, hogy minél több ember olyan kapcsolatot alakítson ki egy ügyvéddel, amelyben jogos kérdéseire szakszerű, részletes választ kaphat, és a lehető legkedvezőbb megoldáshoz segíti őt. Ezért hívta életre az ügyvédi hivatásrend a „Jogos a kérdés!” jogi ismeretterjesztő- és jogtudatosságot fejlesztő kampányát, amelyben segítünk megválaszolni a család-, ingatlan- és munkajogi kérdéseket, illetve megtalálni azt az ügyvédet, aki képviselheti az érdekeinket.

Körültekintő a bíróság, ha nincs megállapodás

Előfordulhat, hogy a gyerek(ek) valamiért nem vagy kevesebbet szeretnének menni a külön élő szülőhöz kapcsolattartásra, vagy nem azzal a szülővel szeretne élni, aki a szülői felügyeleti jogot kéri. Ennek számtalan oka lehet, a legkézenfekvőbb a gyermek igényeinek figyelmen kívül hagyása vagy a bántalmazás. „A szülői felügyeleti jog gyakorlása körében illetve a kapcsolattartás szabályozása körében a 14. életévét betöltött gyereket meg kell, hogy kérdezze a bíróság. Az ő véleményének megismerésével hozhat a bíróság döntést ezekben a kérdésekben. Csak akkor dönthet a gyerek véleményének figyelmen kívül hagyásával, ha az egyéb rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a gyerek érdekét nem szolgálja az a döntés, amit ő szeretne. Lehet, hogy az édesanyával szeretne élni, de a bírósági eljárás során kiderülhet, hogy az általa választott szülőnél veszélyhelyzetben lenne, vagy más módon az a fejlődését nem segítené elő. A bíróság ilyenkor eltekinthet a gyerek véleményétől és hozhat attól eltérő ítéletet.” – tette hozzá dr. Nahm Judit.

A bíróság köteles megvizsgálni a lakhatási körülményeket, ez azt jelenti, hogy – megállapodás hiányában – minden esetben van környezettanulmány. Ha nem közösen döntenek tehát a szülők arról, hogy a továbbiakban melyikükkel éljenek a gyerekek, hanem arról a bíróság határoz, akkor mindkét szülőnél megvizsgálják a közvetlen környezetet. Ez részletekbe menően annyit jelent, hogy mindkét szülő lakóhelyén megvizsgálják, hogy a gyereknek rendelkezésére áll-e minden, hogy megfelelően tudjon tisztálkodni, pihenni, étkezi, tanulni stb.

A megfelelő életkörülmények nem arról szólnak tehát, hogy drága budai házban él az egyik szülő, sok szobával, 30 milliós autóval a garázsban és ezért anyagi értelemben nála ideálisabbak a feltételek, hanem arról, hogy van megfelelő fekhelye, tisztálkodásra alkalmas helyiség, tud hol tanulni, aludni és tud hol enni. Azt vizsgálják, hogy van-e olyan hiány a lakásban, ami a gyerek(ek) életkörülményeit jelentősen lerontaná és veszélyhelyzetbe kerülhetne, ami akár a fizikai, akár az értelmi, akár az érzelmi fejlődését veszélyezteti.

Dr. Nahm Judit azt is elmondta, hogy

a magyar törvény szerint arról dönt a bíróság, hogy a szülői felügyeleti jogot melyik szülő fogja gyakorolni, ő lesz az, aki a gondozást, nevelést a továbbiakban ellátja. A másik szülőnek kapcsolattartási joga van és bizonyos kérdésekben közös szülői felügyeleti joga marad a szülői felügyeleti jogot ellátó szülővel.

„Sokszor szoktunk azzal találkozni, hogy egy  szülő, azért kéri  a szülői  felügyeleti jogot,  mert azt gondolja, hogy amennyiben a bíróság a közös szülői felügyeleti jog gyakorlása helyett az egyik szülőt jogosítja a szülői felügyeleti jogra, úgy a különélő szülő egyébként minden jogát elveszti a gyerekkel kapcsolatban amennyiben a bíróság nem neki ítéli a gyermeket. Ilyenkor tájékoztatjuk arról, hogy ha az egyik szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, attól maradnak olyan kérdések, amik közös szülői felügyeleti jogkörben maradnak és ezekben közösen kell döntést hozniuk a különválás, a bírói ítélet vagy az egyezség után is. Ezek a következők: a névváltoztatás joga, a szülő lakóhelyén kívül eső tartózkodási hely kijelölése, a külföldön való huzamosabb ideig való tartózkodás, letelepedés elhatározása, és ilyen az életpálya kijelölés is, azaz az iskolaválasztás. Azt szoktuk tapasztalni, hogy egyébként a legtöbb esetben ezek a kérdések fontosak mindkét szülőnek, mert ezeknek a kérdéseknek az eldöntésében szeretnek részt venni és szerepet vállalni, ezzel a gyermek életére rálátni.”

A szülőket egyértelműen köti így az, hogy muszáj együttműködniük a gyerek érdekében, hiszen még azt is ketten kell eldönteniük, hogy a gyerekük például angol vagy német tagozatra járjon.

30 millás autó, budai lakás és minimálbér? Nem áll meg a bíróságon

Az is tévhit, hogy sokan azt hiszik, a kéthetente egy hétvége a kijelölt kapcsolattartási idő. Ez már nincs, hanem ha a külön élő szülő többet szeretne a gyerekével lenni, kérhet akár hétköznapokon is ottalvásos kapcsolattartást. A bíróságok ma már több kapcsolattartást engednek, mint korábban, ha a lakóhely, a tanulmányok és a gyerek érdeke is emellett szól. Azt viszont biztosan kérheti, hogy hétköznap iskola után bizonyos napokon találkozzon a külön élő szülő a gyerekkel és együtt töltsenek pár órát, majd hazavigye. Amennyiben felmerül, hogy az egyik szülő külföldre költözne tartósan ehhez a különélő szülő hozzájárulása is kell, ha a szülők nem tudnak közös döntést hozni, úgy helyettük kellő vizsgálat után a gyámhivatal jogosult határozni.

Amennyiben az egyik szülő, esetleg magával is viszi a gyereket a szülőtárs engedélye nélkül, akkor a másik fél jogellenes gyerekelviteli eljárást indíthat a bíróságon. Ha Európán belül van ez az ország, akkor annál a tagországnál kell kérni az eljárást, ahova mentek, illetve, Magyarországról az Igazságügyi Minisztériumon keresztül lehet megindítani az eljárást. Ez gyorsított eljárás, és annak a tagállamnak a bírósága dönt ahova a gyereket elvitték arról, hogy a gyereket vissza kell-e adni abba az országba ahonnan elvitték. Ha a külföldi bíróság megállapítja, hogy a magyar jogszabályok szerint az a szülő, aki elvitte a gyereket, erről nem dönthetett egyedül, akkor köteles arra kötelezni a szülőt, hogy vigye vissza a gyereket. A bíróság nem a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról dönt ilyen esetben, hanem hogy vissza kell-e vinni a gyereket vagy sem. Bejelentés nélkül akár országon belül sem lehet egyszerűen elköltözni, hiszen az iskolába való beíratáshoz vagy átíratásához mindenképpen kell a másik szülő hozzájárulása is, de egyébként is tájékoztatási kötelezettsége van a gyermeket gondozó, nevelő szülőnek a gyermekkel kapcsolatosan.

A gyerekelhelyezési procedúra, azaz a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról szóló per kitér a gyerektartásra is: az a szülő kapja a gyerektartást, akinél a gyerek életvitelszerűen él. A különélő szülő köteles gyerektartást fizetni, de a hétköznapok és az emberi természet széles skáláját felvonultatja a tartásdíjjal kapcsolatos nehézségeknek. Ilyen például a tartásdíjjal való zsarolgatás: lehet, hogy a külön élő szülő azzal fenyegetőzik, hogy átjelenteti magát 4 órás munkaviszonyba, és így sokkal kevesebb pénzt köteles majd fizetni a gyereke után. Vagy az élet hozza úgy, hogy elveszíti az állását, esetleg tartósan lebetegszik. „Azok a bíróságok, amik rendszeresen tárgyalnak családjogi ügyeket, minden esetben nagyon jól kezelik ezeket az információkat. Először is, ha ugyanannál a cégnél marad a különélő fél, mint ahol korábban dolgozott, és valamilyen módon szeretne visszaélni a helyzettel, a cég pedig ténylegesen nem tudja igazolni, hogy valóban az ő gazdasági problémáik miatt került 4 órás munkaviszonyba az illető, ráadásul ugyanabban a pozícióban dolgozik, mint korábban, akkor a bíróban felmerül a gyanú, hogy a tartásdíj alapjának csökkentéséről lehet szó.” – mondta dr. Nahm Judit ügyvéd és hozzátette, a tartásdíj összegét is a bíró határozza meg. Ha valaki minimálbéren van bejelentve, de mellette 30 milliós autóval jár és luxuskörülmények között él, akkor a tartásdíj mértéke magasabb lehet. Mindig van környezettanulmány, ezért a bíró mérlegeléssel dönthet a tartásdíjra köteles szülő életkörülményeinek, életszínvonalának feltárása után a tartásdíj mértékéről.

Ha valaki a gyerektartást nem tudja valamiért fizetni, akkor érdemes ügyvédhez fordulni, például egy tartós betegség esetén újra tárgyalhatják a tartásdíjat. Ehhez természetesen bizonyítékok is kellenek, kellően alá kell támasztani, hogy van olyan körülmény, ami alátámaszthatja a csökkentést. Amennyiben a különélő szülő eltűnik, nem fizet tartásdíjat régóta, akkor a bíróság elrendelheti a végrehajtást, ha pedig ezen az úton is eredménytelen a tartásdíj érvényesítése, akkor az állam megelőlegezi a tartásdíjat. A közhiedelemmel ellentétben egy új házasság nem változtat a tartásdíj összegén vagy annak kifizetési módján.

„A bírósági eljárások elhúzódhatnak, az igazságügyi orvosszakértők eléggé leterheltek, nem ritka, hogy csak fél év múlva vagy még később mehetnek vizsgálatra a felek. Elég hosszú bizonyítási eljárásról van szó. Elsőfokú ítéletig minimálisan másfél-két év mire eljutunk.  Ha ez valamelyik félnek nem megfelelő, akkor szinte biztos, hogy valamelyik szülő fellebbezni fog és onnan még háromnegyed – egy év körülbelül, mire jogerős döntés születik.” – hívta fel a figyelmet dr. Nahm Judit.  Emiatt nem ritka, hogy a per alatt egyeznek meg egymás közt a felek, mert látják, hogy nincs értelme évekig húzni. Van, hogy akár 4-5 évig is elhúzódik egy-egy tárgyalás úgy, hogy nincs elsőfokú ítélet. Az a legcélszerűbb, ha a szülők megállapodnak maguk közt a részletekről, ha egyezséget kötnek a gyerekek érdekei figyelembevételével, és a bíróságon ez jóváhagyatják , mindenképpen ez a legrövidebb és legkevésbé fájdalmas eljárás. Ha a felek házasok voltak és válnak, ráadásul úgy, hogy egyezséget kötöttek, akkor két tárgyalás lesz: az első tárgyaláson röviden meghallgatják a feleket és az egyezséget jóváhagyják, a második tárgyaláson pedig felbontják a házasságot. Ha nem voltak házasok és van egyezség, akkor egyetlen egy tárgyalással lezárható az ügy, ami egy nemperes eljárás és kizárólag az egyezség jóváhagyását érinti a bíróság. Ezt elősorban azoknak ajánljuk, akik nem voltak házasok és teljeskörű megállapodást kötöttek egymással. Az évekig elhúzódó perek költségesek, több százezer forintba is kerülhetnek a végén.

„Mindenképpen azt tanácsolom, hogy a szülőpárok az egyezség előkészítése, létrehozása érdekében keressenek fel családjoggal foglalkozó ügyvédeket, akik kellő tapasztalattal tudnak segíteni a legjobb feltételek kialakításában. Az interneten rengeteg tévhit kering, ami sok esetben a megállapodás létrejöttét akadályozhatja, azonban a felkészült és kellő tapasztalattal rendelkező ügyvédek olyan tanácsokat és megoldási ötleteket fognak adni, ami kölcsönös kompromisszumokkal egy mindenki számára jó megállapodáshoz vezethet.”

Szponzorált tartalom

A cikk a Budapesti Ügyvédi Kamara támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik