Kultúra

90 éves lett Monica Vitti, az egyik legnagyobb olasz színésznő

Monica Vitti a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb és legelismertebb filmszínésznője volt, nem is csak Olaszországban, hanem világszerte. A Maria Luisa Ceciarelli néven anyakönyvezett színésznő a hagyományos úton, színházi színészként került a szakmába, ahol azután ívelt fel a csillaga, hogy felfigyelt rá Michelangelo Antonioni, aki az élettársa is lett egyben. Első közös filmjük, A kaland (1960) egyből világsztárt is csinált Vittiből, aki még három másik, elismert Antonioni-filmben is szerepelt. Ezt követően Vitti inkább vígjátékokkal aratott sikereket, de dolgozott Luis Bunuellel, sőt Jancsó Miklóssal is. Később még rendezőként is bemutatkozott, de utána visszavonult a filmezéstől, sőt a következő évtizedben a nyilvánosság szeme elől is eltűnt. 2011-ben aztán kiderült, hogy Alzheimer-kórja miatt kényszerült erre. A 90 éves Vitti gondozásra szorul ugyan, de az otthonában él Rómában. "Monica Vitti körül mindig vibrál a levegő, ö a mai olasz filmvilág legérdekesebb, legvonzóbb jelensége. Elragadó, szabálytalan szépsége, kislányos karcsúsága, intellektuális alkata és humorral átszőtt közvetlensége írókat és rendezőket inspirál és magához láncolja a közönséget. Pedig néhány évvel ezelőtt még azt mondták róla, hogy izgalmas tehetség, de nem szép …" – írta róla 1968-ban a Film Színház Muzsika.
Galéria
Societť Cinťmatographique Lyre / Collection Christophel / Collection ChristopheL / AFP
A L'Avventura ("A kaland") című film forgatásán 1960-ban

Ajánlott videó

Olvasói sztorik