Tech

Kevesebb iPadet gyárt az Apple, hogy legyen chip az iPhone-okba

Brooks Kraft / Apple Inc. / AFP
Brooks Kraft / Apple Inc. / AFP

A globális chiphiány arra kényszeríti az Apple-t, hogy visszafogja iPad-gyártását, és az így megmaradó félvezetőket inkább a nemrég piacra dobott iPhone 13 készülékek előállításánál használja fel – közölte kedden a Nikkei című japán lap, amely szerint úgy tűnik, hogy a chiphiány az eddig becsültnél nagyobb mértékben sújtja a vállalatot.

A lap jelentése szerint az Apple az elmúlt két hónapban a tervezetthez képest fele annyi iPad-et készített, és csökkent az iPhone készülékek előző generációinak a gyártása is, hogy a felszabaduló alkatrészeket felhasználja legújabb mobiltelefonjába – írja az MTI.

A Nikkei emlékeztetett rá, hogy az amerikai gyártó azért helyezi előtérbe legújabb mobilkészülékét, mert a vásárlók érdeklődése általában a megjelentést követő első hónapokban a legnagyobb.

A cupertinói vállalat szeptember 14-én mutatta be új mobilját. A cég egyben azzal számol, hogy az iPhone 13 iránti keresletnövekedés nagyobb lesz, mint az iPad-é Európában, Észak- és Dél-Amerikában, ahonnan az Apple nyereségének a 66 százaléka származik.

Kapcsolódó
Dollármilliárdokat bukott az Apple a chiphiányon
A céget ettől még nem kell félteni, így is hatalmas a növekedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik