Kultúra

Schwarzenegger: Ostobák és hazugok mondják, hogy a környezetet és a gazdaságot nem lehet egyszerre védeni

Nicholas Kamm / AFP
Nicholas Kamm / AFP
Szerinte Kalifornia már bizonyította, hogy összeegyeztethető a klímavédelem és a virágzó üzlet.

Arnold Schwarzenegger a glasgow-i klímacsúcs előtt adott interjút a BBC4-nak, amelyben a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról beszélt. Szerinte Kalifornia bizonyította, hogy ez nem feltétlenül jár gazdasági válsággal vagy tömeges leépítésekkel, mint ahogy azzal sokan riogatnak. Kalifornia az egyetlen, amel képes volt 25 százalékkal csökkenteni szénkibocsátását, miközben gazdaságilag továbbra is az USA legerősebb állama maradt.

Ez mutatja, hogy meg lehet védeni egyszerre a környezetet és a gazdaságot. Így nem szabad hallgatni azokra, akik arról beszélnek, hogy munkahelyek fognak elveszni a zöld átállás miatt. Hazudnak, vagy csak ostobák, és nem tudják, hogy kell ezt csinálni. Mi rájöttünk, és ők is követhetik a példát, csak elég tökösnek kell lenni ahhoz, hogy beleálljon az ember

– mondta a színész, aki 2011-ig volt Kalifornia kormányzója, és ebben az időszakban ásta bele mélyebben magát a klímaváltozás kérdéskörébe. Shcwarzenegger arról is beszélt, hogy a környezetvédők ugyan jószándékúak, de sokszor rosszul kommunikálnak, mert nyomasztó tényeket zúdítanak az emberekre, ahelyett, hogy egy jól megválasztott narratívával érdekeltté tennék őket a változásban.

Szerinte a húsfogyasztás visszaszorítását sem a lemondás erényének hangoztatásával lehet elérni, hanem azt kéne hangsúlyozni, hogy mit nyerhetnek ezzel az emeberek. Ő például az elmúlt években negyedére csökkentette a húsfogyasztását, és az orvosa azt mondta neki, az erei nem szűkülnek tovább.

Akkor feladtam én ezzel valamit? Éppen, hogy egészséget nyertem, ez az életmód plusz két évet adott nekem

Ajánlott videó

Olvasói sztorik