Nagyvilág

Megkezdődik a veronai buszbaleset ügyének másodfokú tárgyalása

A hozzátartozók egy másik ügyben is érintettek. Ők maguk pereltek be egy férfit, aki a tragédia után tucatjával küldözgette nekik a kegyeletsértő üzeneteket. Róla kiderült, hogy ugyanabba a gimnáziumba járt, ahova az áldozatok.

A velencei bíróságon veszi kezdetét a veronai buszbaleset ügyében első fokon 12 évre ítélt sofőr, V. János elleni per másodfokú tárgyalása.  Csaknem öt évvel a 18 áldozatot követelő tragédia után, kedden akár jogerős ítélet is születhet az ügyben, írja a Blikk.

Kapcsolódó
Elveszített gyerekeik fotójával demonstrálnak a veronai buszbaleset áldozatainak szülei az olasz bíróságon
A buszsofőr ma sem jelent meg a tárgyaláson. Nincs felelőse a tragédiának.

A lapnak nyilatkozott az egyik hozzátartozó, aki az unokahúgát vesztette el a tragédiában. Ő elmondta, eddig sem tették, és most sem számítanak arra, hogy a vádlott megjelenik a tárgyaláson. Ugyanakkor bíznak benne, hogy jogerős ítélet születik, és végre lesz az igazságszolgáltatás által is kimondott felelőse a történteknek.

A lap emlékeztet, hogy az áldozatok hozzátartozói közül sokaknak szerdán is tárgyalóteremben lesz jelenésük, ezúttal a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol annak a férfinak a büntetőperét tartják, aki a tragédia után több hozzátartozónak is fenyegető, kegyeletsértő üzeneteket küldött.

A közösség tagja elleni erőszakkal és zaklatással vádolt férfit évekkel később tudták csak beazonosítani a hatóságok, így az is csak nemrég derült ki róla, hogy az áldozatokhoz haosnlóan ő is a Szinyei Merse Pál Gimnáziumba járt, a motivációi pedig a lap szerint az iskolával szembeni személyes sérelmeiben gyökereznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik