Nagyvilág

Lángol egy teherhajó a kanadai Vancouver-sziget közelében, és mérgező gáz szivárog belőle

Ég egy teherhajó Vancouver-sziget közelében, és mérgező gáz szivárog belőle – közölte vasárnapra virradóan a kanadai parti őrség. Az amerikai parti őrség korábban beszámolt arról, hogy a hajóról a viharos időben tengerbe esett 40 konténer.

A máltai zászló alatt közlekedő, Zim Kingston nevű hajó a Juan de Fuca-szoros felé tartott, amely Kanada és az Egyesült Államok határa a kontinens nyugati partján, amikor csütörtökön vízbe esett róla 40 konténer, valamint a fedélzeten maradt konténerek közül több megrongálódott. A hajó lehorgonyzott 70 kilométerre a szorostól.

A kanadai parti őrség a helyi média szerint szombaton napközben kapta az első riasztást arról, hogy a hajó fedélzetén ég két megsérült tartály. Este a CBC tévé már arról számolt be, hogy hat konténer áll lángokban. Egyelőre annyit közöltek a hatóságok, hogy a hajó valamilyen vegyi anyagot szállít, mérgező gáz szivárog a megsérült konténerekből, és két tartály a hajó közelében úszik a vízen. A parti őrség kijelölt egy másfél kilométer sugarú veszélyzónát a hajó körül. A legénység 16 tagját a szárazföldre szállították, öten pedig a hajón maradtak – tették hozzá, nem pontosítva, hogy ez valamilyen sürgősségi terv részeként történt-e így.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik