Sport koronavírus

Négy játékosa maradt a magyar kézicsapatnak, de nem halaszthatta el a bajnokiját

Nincs könnyű helyzetben a Ceglédi KKSE férfi kézilabdacsapata, amely az előző idényekhez hasonlóan ismét koronavírus-fertőzésekkel küzd. Olyannyira, hogy a pénteki bajnokira mindössze négy betehető játékosa maradt, azonban a magyar szövetség nem engedélyezte a halasztást. Az ok egyszerű: a 2021-22-es versenykiírás ilyen lehetőséget egyszerűen nem engedélyez.

Kapcsolódó
Végig vezetve nyert BL-rangadót a Veszprém
Ötödik meccsén a negyedik sikerét aratta a magyar csapat a BL-ben.

Az NB I/B Keleti csoportjának éllovasa a szintén hétpontos, második helyen álló Pick Szeged II-vel csapott volna össze, azaz igazi rangadóra kerül volna sor.

„A Covid-járvány ismét beleszólt a bajnokságunkba, mint az előző két évünkben is. Mint múlt héten is láttátok, ismét a koronavírus állította össze csapatunkat, így 8 emberrel vágtunk neki a Békés elleni mérkőzésnek. A héten csapatunkban többen hatósági karanténba kerültek, így a mai mérkőzésre 4 emberrel tudtunk volna kiállni, akikkel nem tudtuk elvállalni a mérkőzést.

Halasztásért fordultunk a kézilabda-szövetség versenyigazgatóságához, de az idei versenykiírás jelenleg nem engedélyez halasztást, ezért a versenyigazgató nem engedélyezte a meccs elhalasztását.

Két választásunk volt, vagy utánpótlás korú játékosokkal feltöltjük csapatunkat, de mivel utánpótlás csapatunk ma bajnoki mérkőzést játszik Ózdon, ezért a másik lehetőség mellett döntöttünk. Tájékoztattuk az MKSZ versenybizottságát, versenyre kiállni nem tudunk. Így a mérkőzést 10-0 arányban a Szeged javára írják jóvá, így a tabellán elfoglalt első helyezésünket elveszítettük.

Köszönettel tartozunk a Pick Szeged csapatának hozzáállásukért, mert minden felvetésünkre segítő szándékkal álltak hozzá. Ezért pályaválasztó jogunkat felcseréltük, így a mai mérkőzést olyan mintha ott játszottuk volna, tavasszal pedig ők látogatnak hozzánk.

Továbbá is tartjuk magunkat ahhoz, hogy klubunk számára a játékosok egészsége a legfontosabb. Bízunk benne, minél hamarabb felépülnek, és teljes létszámmal tudunk ellenfeleink ellen kiállni

– írta a klub a közösségi oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik