Tech

Ez áll a nagy Facebook leállás hátterében

Getty Images
Getty Images

Frissítünk!

Éjfél körül minden szolgáltatás elkezdett éledezni, úgy tűnik, hogy a szakértők elhárították a hibát. Egyes funkciók azonban még akadozhatnak.

Délután hat óra körül hirtelen leállt a Facebook, és a cég ernyője alá tartozó többi alkalmazás is, így a Messenger, az Instagram, a WhatsApp, és az Oculus szolgáltatások. A probléma este háromnegyed kilenckor sem áll még helyre, ami jól mutatja, hogy komolyan probléma húzódik a háttérben.

Egy olvasónk szerint, aki IT-szakértőként mutatkozott be, a Facebooknál az lehet a hiba, hogy nincs DNS bejegyzése. Azt írta, minden domainhez tartozik egy A-rekord, ami alapján a böngésző tudni fogja, milyen IP címen „lakik” az oldal. Ez hiányzik a világ szinte minden DNS-éből az esetükben. Mint írta, ez azért probléma, mert ez volna az alapja annak, hogy a forgalom eltaláljon egy adott honlapra.

Közben a The New York Times arról ír, hogy a cég belső kommunikációs platformja is leállt, a dolgozók külsős e-maileket sem kapnak meg, emiatt is haladhat lassabban a helyreállás.

Szöllősi Gábor IT-szakértő Twitteren azt írja, valóban sokkal nagyobb baj húzódik a háttérben. Ahogy a szakértő lapunk megkeresésére elmondta: a DNS probléma csak egy tünet. Amit tudni lehet az ügyről: a doménneveket (amiket beírunk a böngészőbe), a DNS-szerverek IP címekké alakítják, így érünk el weboldalakat. Az IP címek alapján a routerek felelnek az adatok közlekedéséért a Facebook szerverei és a felhasználók eszköze között. A routerek különféle protokollok segítségével tudják, hogy merre kell küldeni ezeket az adatcsomagokat, egyik elterjedt módszer a BGP.

A szakértők a postahivatalokhoz hasonlítják ezt a kommunikációt, tehát nem kell a teljes utat tudni ahhoz, hogy hogyan jut el egy csomag a facebookhoz, mindig csak a “jó irányba kell küldeni”, és a többit majd a következő állomás (postahivatal) intézi. Szóval a Facebooknak van egy csomó IP címe, ezek IP tartományokban vannak, és ezeket az IP tartományokat hirdetik BGP protokollon keresztül, hogy a routerek tudják, erre kell keresni a Facebook szervereket

– magyarázza Szöllősi, aki szerint ez a hirdetési procedúra nem működik most, ezért blokkolódik a teljes kommunikáció, mert a világ routereinek fogalma sincs, merre kellene keresni ezeket a címeket.

A Redditen szivárogtatott egy állítólagos Facebook alkalmazott is, hogy egy hálózati konfiguráció után vesztették el a kapcsolatot a routerekkel, de aztán törölték a felhasználót, szóval nem tudni, ez igaz-e. Ami tény, hogy oltári nagy hiba van most a Facebooknál, valószínűleg komplex a probléma, ha órák alatt sem sikerült megoldani – teszi hozzá a szakértő.

Ugyanerről ír az Ars Technica cikke is, amiben a Cloudflare elnökére, Dane Knechtre hivatkoznak. A lap szerint egyelőre nincsenek arra mutató jelek, hogy a Facebook infrastruktúráját szándékos támadás érte volna.

Közben az interneten elkezdett terjedni egy olyan történetszál is, hogy a mérnökök fizikailag nem jutnak hozzá a routerekhez, mert hálózati azonosítás van a bejutáshoz, de hát egyelőre „nincs hálózat”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik