Nagyvilág koronavírus

Összeomlott az izraeli rendszer a tömeges védettségi-igazolvány igénylés miatt

Ayaka Kudo / Yomiuri / AFP
Ayaka Kudo / Yomiuri / AFP

Összeomlott az izraeli egészségügyi minisztérium internetes nyilvántartási rendszere a tömeges védettségi-igazolvány-igénylés miatt, ezért elhalasztották pár nappal az új védettségi igazolványok bevezetésének határidejét, jelentette vasárnap a katonai rádió.

Nem lehet letölteni és kinyomtatni vagy a telefonokra tölteni az új védettségi igazolványokat, helyi nevén a „zöld címkéket”, mert egy időben tömegek kérték QR-kódos igazolásukat az új igazolványok vasárnapi bevezetése miatt.

A minisztérium az MTI tudósítása szerint bejelentette, hogy ezért a következő néhány napban még érvényesek maradnak a régi igazolások, noha korábban azt ígérték, hogy vasárnap reggeltől csakis az új igazolványokkal lehet majd belépni a zöld címkével jelzett nyilvános helyekre, a vendéglőkbe, az uszodákba, könyvtárakba, a tömegeket fogadó közösségi terekbe.

Az új igazolást csak azok kapják meg, akiket harmadszor is beoltottak, ha a második oltásuk óta legalább fél év eltelt. Ezzel mintegy kétmillióan elvesztették korábbi mentesítésüket és nem léphetnek be, illetve csak 72 óránál nem régebbi újabb teszt felmutatásával mehetnek a zöld címkével jelzett nyilvános helyekre.

Koronavírus

A védettségi igazolványukat elvesztők közül mintegy másfél millió embert több mint fél éve oltottak be másodszor, és nem vették fel a harmadik adag vakcinát az augusztusban kezdődött újabb oltási kampányban, a többiek pedig több mint fél éve gyógyultak ki a koronavírusos fertőzésből, és azóta nem oltatták be magukat, és ezért vesztették el mentességüket a korlátozások alól.

Egy hónapos szünet után vasárnap ismét összeül Izraelben Naftali Bennett miniszterelnök vezetésével a koronavírus ügyeivel foglalkozó korona-kabinet. Nachman As, az egészségügyi minisztérium igazgatója bejelentette, hogy a minisztérium lemondott korábbi terveiről, és nem fogják javasolni a gyülekezési szabályok újabb szigorítását, hanem az iskolákban szükséges korlátozásokat és az új védettségi igazolvány ügyeit fogják megvitatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik