Szórakozás

Kiakadt a menyasszony a násznépre, mert nem akartak súlyos százezreket fizetni az esküvőjére

Egy amerikai menyasszonyon szörnyülködik a brit és az ausztrál bulvársajtó, aki annyira kiakadt családtagjaira és barátaira, hogy teljesen meg akarja szakítani velük a kapcsolatot. A bűn, amit elkövettek: nem voltak hajlandóan majdnem egymillió forintnak megfelelő összeget kifizetni a nő esküvőjére.

A beszámolók szerint a jegyespár Thaiföldre szervezte az esküvőt, amire 150 embert hívtak meg. Aztán csodálkozva látták, hogy mindössze kilencen jelezték vissza, hogy hajlandóak rész venni rajta. A meg nem nevezett menyasszony erre teljesen kiakadt, és nem értette, hogy miért nem hajlandóak néhányan háromezer dollárt (nagyjából 900 ezer forint) kifizetni, hogy a „különleges napjának” részesei legyenek.

Ezután változtattak a helyszínen: Hawaiira tették át. Erre azonban még kevesebben, csak heten voltak hajlandóak elmenni. Ezen végleg elvesztette a türelmét a menyasszony, aki Facebook-oldalán közölte mindenkivel, hogy három napjuk van arra, hogy válaszoljanak a meghívóra, azzal fenyegetve meg őket, hogy, ha ezt nem teszik meg, akkor törli őket az ismerősei közül.

Kapcsolódó
A vegán menyasszony kitiltotta húsevő rokonait az esküvőről, mert „gyilkosok”
Aztán nem értette, hogy miért nem akarja megérteni senki, hogy miért tette. Még a vegánok sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik