Belföld

Lovasi András megfellebbezte a balesete miatt kirótt büntetést

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Az általa okozott balesetében 2019-ben két rendőr sérült meg, a bíróság szerint súlyosabban, mint kezdetben tudni lehetett.

Lovasi András zenész még 2019. március 27-én okozott balesetet, amikor a budapesti Dózsa György út és Damjanich utca kereszteződésében a piros lámpát figyelmen kívül hagyva nem állt meg, és közel 50 kilométer/órás sebességgel nekiütközött egy kanyarodó rendőrautónak. A rendőrök autója az ütközés miatt megpördült és belecsapódott egy harmadik kocsiba. A rendőrautóban utazó két ember közül az egyik maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést szenvedett.

Kapcsolódó
Megduplázták a rendőrautóval balesetező Lovasi András büntetését
A zenészt két évre eltiltották a vezetéstől és 600 ezres pénzbüntetést kapott.

A maradandó fogyatékosság mint új körülmény miatt Lovasit hiába ítélték tavaly májusban 225 ezres pénzbüntetésre és tiltották el egy évre a közúti járművezetéstől, perújítás következett. Ez viszont súlyosabb ítéletet eredményezett, Lovasi 600 ezres pénzbüntetést kapott, és két évre eltiltották a közúti vezetéstől is. Egy hete azt írtuk, az ítélet nem jogerős, és valóban: Borbély Zoltán ügyvéd, Lovasi védője a Közlekedésbiztonság című lapnak elmondta, fellebbeznek az ítélet ellen.

Az ügyvéd szerint Lovasi sosem okozott még előtte balesetet, figyelmetlen volt a karambol idején. Borbély hozzátette, lennének kérdéseik a szakértői megállapításokkal kapcsolatban is, sőt adott esetben új szakértő kirendelését is kérhetik:

Eddig nem volt lehetőségünk kérdéseket feltenni a szakértőnek, aki a súlyosabban sérült rendőr állapotával kapcsolatban kimondta a maradandó fogyatékosságot. Szeretnénk pontosan látni, hogy ez mit jelent ténylegesen. Két jogi értelemben maradandó fogyatékossággal élő ember életminősége között is akár jelentős különbségek is lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik