Forma-1

„Baleset után az első, hogy megnézzük jól van-e, akivel ütköztem” – Hamiltont meglepte, hogy Verstappen elsétált

Lars Baron/Getty Images
Lars Baron/Getty Images

Drámai pillanat volt a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, amikor a vb-címért harcoló két pilóta egymást ütötte ki. Max Verstappen és a címvédő Lewis Hamilton a verseny 26. körében ütközött össze, és a Red Bull-pilóta autója a Mercedes tetején landolt a csattanást követően.

https://twitter.com/F1/status/1437068958746750980

A futamot végül Daniel Ricciardo nyerte meg Lando Norris előtt, de értelemszerűen a két világsztár ütközése foglalkoztatta a közvéleményt a versenyt követően. Hamilton a történtek után egy nyilatkozatában visszaemlékezett a történtekre, szerinte hagyott egy autónyi távolságot, és Verstappennek is ezt kellett volna tennie ahelyett, hogy kockáztat. Ugyanakkor nem ez zavarta legjobban a baleset kapcsán.

Láttam, hogy Max kiszáll az autójából és elsétál. Meglepődtem, mert ha balesetet szenved valaki, akkor az első, hogy megnézzük jól van-e, akivel ütköztünk. Szerencsére jól vagyok, a nyakam fáj egy kicsit, mióta kiment belőlem az adrenalin, jobban érzem. Nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam, a glória megmentett

– idézi az autosport.com Lewis Hamiltont.

Az autókra felszerelt glória a nagy ütésektől óvja a versenyzők fejét, és eredetileg azért tartottak a bevezetésétől, mert attól féltek, hogy a kilátást zavarja majd a pilóták számára. Végül kötelező lett, 2018 óta mindegyik kocsin ott van, és az elmúlt évben már másodjára bizonyítja, hogy életet menthet. Szakértők és versenyzők szerint a 2020-as Bahreini Nagydíjon történt rémisztő balesetébe belehalt volna Romain Grosjean, ha a glória nem védi meg a becsapódáskor.

Kapcsolódó
Az elmúlt évek legfélelmetesebb Forma-1-es balesetét úszta meg Grosjean
Az autó kigyulladt, kettészakadt, de kisebb égési sérülésekkel megúszta.

Max Verstappen egyébként elmondta, hogy mivel látta, hogy Hamilton megpróbál kitolatni a kavicságyból, biztosra vette, hogy jól van, és ezért nem nézte meg, mi a helyzet a brit pilótával. A versenyfelügyelők egyébként úgy látták, Hamilton pozíciója megfelelő volt, így Verstappen hibáztatható a balesetért, amiért Szocsiban három rajthelyes büntetést kap.

Kapcsolódó
Verstappent hozták ki hibásnak a Hamiltonnal történt ütközés után
A büntetése az Orosz Nagydíjon lép majd életbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik