Belföld

Terrorcselekmény kíséreltével vádolják a tisztviselőt fenyegető férfit

Terrorcselekmény kísérlete miatt emelt vádat a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki megfenyegetett egy tisztviselőt, hogy visszaszerezze bevont jogosítványát.

A letartóztatásban lévő férfit állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettének kísérlete miatt állítják bíróság elé. A férfit egy szabálysértés miatt február 28-ig eltiltották a járművezetés valamennyi kategóriájától.

A vádlott a lejáratot követő napon megjelent a megyei kormányhivatal egyik járási hivatalában, hogy új vezetői engedélyt igényeljen, a kormányablakban szakügyintézőként dolgozó nő azonban közölte vele, hogy mivel időközben újabb szabálysértése miatt ismét bevonták a vezetői engedélyét, erre nincs lehetőség. A férfi erre feldúltan távozott a hivatalból.

A terhelt ezután az egyik közösségi oldalon azt írta egy bejegyzésben, hogy kéri a jogosítványát, mert „meg kell szurkálnia valakit”. Nehezményezte, hogy újabb három hónapra bevonták a jogosítványát, és nevén nevezve megfenyegette az ügyintézőt, mondván, költözzön el a városból, mert nincs biztonságban

A fenyegetés – amely ismerősökön keresztül jutott el az ügyintézőhöz -, mind az ügyintézőben, mind pedig a kormányhivatal dolgozóiban komoly félelmet keltett, de nem vezetett eredményre. A férfi március 3-án meg is jelent a járási hivatalban, ahová azonban már nem engedték be, hanem értesítették a rendőrséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik