Szórakozás

Ürülékkel dobálta meg a börtönőrt, aki nem sokkal később fel is mondott a szégyen miatt

Az elítélt azzal védekezett, hogy a rabtársai kényszerítették, a bíróságot ez azonban nem hatotta meg.

27 hónappal megtoldották a büntetését az angliai Swaleside börtönben ülő Edward Hightonnak, miután gyomorforgató módon bánt el az egyik börtönőrével.

A Metro írása szerint a 40 éves férfit korábban tizenhétszer ítélték el összesen 40, kisebb-nagyobb bűncselekményekért. Ezek között volt fegyveres rablás és emberrablás is, a Swalside-ba szintén rablás miatt került, nyolc és fél éves büntetését töltötte a börtönben, amikor a cselekményre ragadtatta magát.

A cikk szerint a férfi három évvel ezelőtt támadt rá az egyik börtönőrre, de nem klasszikus fizikai erőszakot alkalmazott, hanem ürülékkel dobálta meg az őrt a többi rab szeme láttára.

Az őr nem sérült meg az incidensben, a későbbi tesztek pedig azt is szavatolták, hogy fertőzést sem kapott el, nem sokkal később azonban a megaláztatás miatt otthagyta a munkahelyét. Az esetet vizsgálni kezdték, az ügyben eljáró összes szerv gusztustalannak, megalázónak és elfogadhatatlannak nyilvánította Highton tettét, így nem volt kérdés, hogy további büntetésre számíthat.

Végül több mint két évvel, 27 hónappal toldották meg a férfi büntetését. Highton a tárgyaláson azt mondta, a többi rab kényszerítette a tettre, akik korábban többször megverték és meg is szúrták. A nyilvántartásból viszont az derült ki, hogy Highton a börtönévei alatt egyedül a börtön körülményeire panaszkodott, soha nem emelt szót egyetlen rabtársa ellen sem.

Az ügyben eljáró nyomozó azt mondta, bár Highton felnőtt élete jelentős részét börtönben töltötte, ez az eset mutatja, hogy továbbra is képtelen arra, hogy megadja másoknak a legalapvetőbb tiszteletet, ezért kétséges, hogy valaha hasznos tagja lesz a társadalomnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik