Élet-Stílus

Mindennap vitáznak, ezért vannak 70 éve együtt

Megismerkedésük óta összesen 255 680 kisebb-nagyobb összezörrenésük volt.

Kath és Bill mindketten 91 évesek, 70 éve vannak együtt, és még egy napot se töltöttek el úgy, hogy valami apróságon ne vesztek volna össze. A páros úgy véli, ezek a kis „összezörrenések”, amikből megismerkedésük óta legalább 255 680 (vagyis naponta egy) volt, tartják frissen az érzelmeiket egymás iránt. “Ahhoz, hogy boldogan élhess egy másik ember mellett, teljesen nyitottnak kell lenned és el kell fogadnod, hogy így a jóval együtt bizony a rosszat is beengeded” – mondja Kath, aki elárulja, minden vitájuk végén – legyen az bármilyen heves – együtt nevetnek magukon Billel.


Már 70 éve imádnak összezördülni
Forrás: The Daily Mail

A platinaházasok egyébként mindketten 20 évesek voltak, amikor előszöre egymásba botlottak Liverpoolban. Bill RAF-pilóta, míg Kath felszolgáló volt. Azon az estén éppen Billt és társait szolgálta ki, összeakadt a tekintetük, rá egy évre pedig házasodtak.

A 70. évfordulóra Bill a tervek szerint visszaviszi Kathet megismerkedésük helyszínére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik