Tudomány

Csupa rejtély a váci apáca múmiája

Kelemen Zoltán Gergely / MTI
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

A váci Domonkos-rendi templom kriptájában 1994-1995 között tártak fel 265 spontán mumifikálódott személy maradványait, a leletegyüttest váci múmiák néven ismerte meg a világ. Közülük egy apáca, az 1798-ban elhunyt Tridentina Róza Ciánia esete az egyik legizgalmasabb: olyan rejtély övezi, amire mindeddig nem sikerült egyértelmű magyarázatot találni – írja a Múlt-kor.hu.

Nem baleset és nem műtét

Az 51 évesen elhunyt nő testét gazdagon díszítették, koporsójában, a bal lábnál egy papírcsomagot találtak, a korhadt papíron írásnyomokat lehetett felfedezni. A csomagban pedig kissé bizarr dologra bukkantak: egy kéz maradványára. Egészen pontosan

a bal kézfejről hiányzó gyűrűs- és a kisujjra, valamint a mutató- és középső ujj körömperceire.

A szétválasztott részek megegyező állagúak és színezetűek voltak, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan körülmények között konzerválódtak. Magyarázatként korábban két elmélet létezett. Az egyik szerint valamilyen éles eszközzel, például baltával vagy késsel, véletlenül vágta le a saját ujjait, amitől aztán vérmérgezést kapott, és/vagy elvérzett. A másik lehetőség, hogy valamilyen fertőzésben szenvedett, ami odáig burjánzott, hogy nem volt más választás, mint amputálni a beteg részt.

A további vizsgálatok azonban mind a baleset, mind az amputáció lehetőségét kizárták. Felmerült, hogy az ujjak leválása a kézről jóval a halál után következhetett be, természetes körülményeknek köszönhetően: a múmia bal keze éllel a hasán nyugodott, így a ráható erők miatt elképzelhető a két ujj ilyen típusú elválása a kézfejtől.

Nyitott kérdések

Aztán patológusok bevonásával ezt a lehetőséget is elvetették. Bizonyossá vált azonban, hogy az ujjak és ujjpecek eltávolítása a halált követően történt, illetve a végtagon egyaránt vannak vágási, tépési és szakítási nyomok. Innentől kezdve a rejtélyek sokasodnak, főleg ha hozzátesszük: a szakvélemény szerint a koporsó bolygatatlan maradt a XX. század végén történt feltárásig.

Ki és miért csonkította meg Tridentina Róza Ciánia bal kezét? Hogyan kerültek a maradványok a múmia bal lábához papírba tekerve, amelyen ráadásul kézzel írott szöveg van?

Utóbbi egyébként olvashatatlan, a megmaradt szavakból annyi derül ki, hogy szlovakizálódott cseh nyelven írták, és azt sem tudjuk, a szövegnek lehetett-e bármi köze az elhunythoz vagy a csonkoláshoz. Lehet, valaki csak csomagolóanyagként használta a keze ügyébe került papírt.

Tridentina Róza Ciánia esete nagyon sok kérdést nyitva hagyott. Sem a halotti, sem a keresztelői anyakönyvekben nem szerepel a neve, váci származása ezzel kizárható. Családneve kapcsán felmerülhet, hogy a „Tridentina” esetleg a német „Dreizahn” családnév latinizálása. Bár öltözéke és neve alapján apáca volt, nem sikerült kideríteni, hogy melyik szerzetesrendhez tartozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik