Tudomány

Egy terhes nő múmiájára bukkantak

Lengyel régészek egy egyiptomi múmiát vizsgálva arra jutottak, hogy a maradványok egy várandós nőttől származnak – írja az MTI. A röntgenfelvételek elkészítése előtt úgy vélték, hogy a múmia egy papé.

Ez az első alkalom, amikor egy, a méhében magzatot hordó nő ókori múmiáját azonosították.

A lelet 1826-ban érkezett meg Varsóba, a koporsó felirata egy férfi papot említett Hor-Dzsehuti néven.

„Első meglepetésünk az volt, hogy nem találtunk péniszt, helyette melleket és hosszú hajat. Az igazi sokk akkor ért bennünket, amikor megpillantottuk az apró magzati lábakat és kezeket, és rájöttünk, hogy egy várandós kismamával van dolgunk” – mondta Marzena Ozarek-Szilke régész-antropológus az AP-nek.

A kutatók becslése alapján a nő 20-30 éves lehetett. A magzat koponyamérete azt sugallja, hogy az elhunyt 26-28 hetes terhes volt, a magzat nemét még nem állapították meg.

Aleksander LEYDO / Warsaw Mummy Project / AFP

A Varsói Múmiaprojekt szakemberei éveken át vizsgálták a varsói Nemzeti Múzeum múmiáit. „Ez az eddigi legfontosabb felfedezésünk, tökéletes meglepetés, ami lehetővé teszi, hogy többet tudjunk meg a várandósság és szövődményei ókori kezeléséről” – nyilatkozta Wojciech Ejsmond, a Lengyel Tudományos Akadémia munkatársa. „Valamilyen ismeretlen okból balzsamozás közben nem távolították el a magzatot az elhunytból, ez teszi nagyon különlegessé a múmiát. Miénk a világ egyetlen olyan ismert múmiája, amelynek méhe magzatot rejt magában” – tette hozzá a szakember.

Komputertomográfia segítségével a kutatók elkészítették a múmia háromdimenziós mását, amelyen jól látható, hogy a nő hosszú, göndör haja a vállára és a mumifikált melleire omlik. A balzsamozás minősége arra utal, hogy a munkát az időszámítás előtti 1. század előtt végezték el.

A kismama halálának oka nem ismert. A kutatók azt tervezik, hogy felmérik a betegségekre vagy mérgekre utaló jeleket, amelyek alapján megállapíthatják, mi okozhatta a nő és magzata halálát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik