Majka és Curtis mellett öt évig énekelt Kollányi Zsuzsi, ám tavaly óta Veres Mónika vette át a helyét. A rajongók eleinte azt gondolták, hogy ideiglenes cseréről van szó, mivel Kollányi 2018 augusztusában megszülte ikerfiait, majd 2020 szeptemberében harmadik gyerekét is, de mostanra kiderült, hogy a helyzet végleges.
Ez Peti zenekara, ő dönt mindenről. Én már a várandósságom alatt is mondtam neki, hogy a gyermekem születése nem fogja befolyásolni a munkánkat, és Bogdán érkezése után is ugyanúgy tudok dolgozni, ám ő valamiért másképp látta a dolgokat. Nem hitt abban, hogy szinte egyből visszatérek, pedig én pontosan tudtam, hogy mire vagyok képes, illetve egyébként sem tudom elképzelni az életemet zenélés nélkül. Kreatív, alkotó ember vagyok, és így vagy úgy, de megtalálom a módját annak, hogy énekeljek. Így is történt. A szülés után alig egy hónappal újra munkába álltam
– mesélte a Storynak Kollányi Zsuzsi, aki saját zenekart alapított és a szétválás óta nem is nagyon tartja a kapcsolatot Majkával.
Már jó ideje nem kommunikálunk Petivel. Talán januárban találkoztunk utoljára. Ők is ezerrel dolgoznak, és én sem állok meg egy percre sem, úgyhogy jelenleg nincs közös pontunk. Minden barátságban lehetnek hullámvölgyek. Most talán a szükségszerű eltávolodást éljük át, ki tudja, ez meddig fog tartani. Nincs harag köztünk, vagy ilyesmi, egészen egyszerűen csak eltávolodtunk egymástól.