Belföld

Meglepte a rendőröket is, hogy a megállított kocsiban a sofőrön és két utasán kívül négy mangalica utazott

police.hu
police.hu

Ismeretlen személyek mentek be egy jászdózsai bekerítetlen tanya udvarára, 2021. augusztus 8-án az éjjeli órákban. A hívatlan látogatók a sértett szabadtartású mangalica állományából tíz jószágot tulajdonítottak el, továbbá egy gázpalackot és egy motoros szivattyút is magukkal vittek, írja a police.hu.

A tulajdonos bejelentést tett a Jászberényi Rendőrkapitányságra, így a járőrök azonnal a helyszínre indultak. Az egyenruhások útközben egy gyanús személygépkocsit tartóztattak fel, ami Jászdózsa külterületén közlekedett.

A rendőrök meglepődve tapasztalták, hogy a gépkocsi utasterében – a sofőrön és két utasán kívül – négy mangalica is szorongott. Ugyancsak a járműben volt az eltulajdonított szivattyú is.  

police.hu

A járőrök egy másik járművet is megkíséreltek ellenőrizni, ami a tanyai bekötő útról hajtott ki. A járműben ülő személyek azonban kivonták magukat a rendőri intézkedés alól és hátrahagyták a gépkocsit. Ebben a járműben a többi ellopott mangalicát és a gázpalackot találták meg a rendőrök.

A nyomozók a feltételezett elkövetőket – köztük azokat a jogsértőket is, akik kivonták magukat a rendőri intézkedés alól – előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra. A rendőrség közleménye szerint középkorú hevesi férfiak gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is tart. Az egyenruhások lefoglalták az állatokat és a lopott tárgyakat is, amiket a tulajdonosnak visszaadtak.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik