Kultúra

Megérkezett Clint Eastwood új filmjének első előzetese

Youtube
Youtube
A 91 éves legenda természetesen nem csak rendezőként, de főszereplőként is jegyzi a Cry Macho-t.

A Warner Bros. közzétette a felesége és gyermeke elvesztése után az alkoholfogyasztásba menekülő díjnyertes lótenyésztő és rodeósztár, Mike Milo körül forgó Cry Macho első előzetesét.

Clint Eastwood harminckilencedik rendezése persze nem egyszerűen csak Milo depresszióba csúszását mutatja be, hiszen a férfit korábbi főnöke azzal bízza meg, hogy fiát vegye el a Mexikóban élő alkoholista anyjától – ez azonban sokkal embert próbálóbb feladatnak tűnik annál, mint ahogyan azt a férfi elsőre gondolta, hiszen saját traumájával is meg kell küzdenie.

Kapcsolódó
Clint Eastwood veterán rodeósztárként keresi lelki békéjét
Októberben mutatják be Észak-Amerikában Cry Macho című új filmjét.

A legenda nem csak rendezőként, de főszereplőként is jegyzi majd a hetvenes években játszódó, stáblistáján a country-ikonból színésszé lett Dwight Yoakamot is felvonultató filmet, aminek forgatókönyvét a Gran Torinóért is felelt Nick Schenkre bízta, aki a Cry Macho alapjául szolgáló 1975-ös regény szerzőjével, N. Richard Nashsel dolgozott együtt.

A film a tengerentúli mozikban, illetve az HBO Max-on a korábban kitűzött időpontnál egy hónappal korábban, szeptember 17-én mutatkozik majd be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik